„Józan ésszel felfoghatatlanul cinikus szándékát azonban, még szerencse, nem sikerült megvalósítania, mivel a rendőrség az esetleges incidenseket elkerülendő, gumibotos rohamrendőrök százait vezényelte ki a Herkócára vezető utakra, és megállította őket. A belügyminisztérium ugyanis betiltotta a radikálisok rendezvényét, mint ahogy megtiltotta több demokratikus párt megjelenését is, amelyek a herkócaiak védelmében akartak felvonulni. Nenad Čanak ligájának tagjait Rumánál állították meg, míg Šešeljéket Jarakon.
Jarakra érkezve a kissé elpilledt vajda egy karosszékbe telepedett hívei és az őt kísérő tudósítók és fotósok gyűrűjében, és szemmel láthatólag nagyon élvezte, hogy ha nem is jutott el Herkócára, mégis sikerült médiaeseményt produkálnia. Elérte, hogy róla szóljanak a hírek május hatodikán, vasárnap.
Šešelj és társai arról a hírhedt nacionalista mítingről akartak megemlékezni, amelyen a vajda tüzes beszédben uszította szerb közönségét, főleg a Horvátországból idemenekült nemzettársakat a helybeli más nemzetiségűek, elsősorban a falu lakosainak többségét képező horvátok ellen, majd felolvasta tizenhét helybeli horvát nevét, akiknek távozniuk kell szülőfalujukból, mert nem lojálisak Szerbiához Ezzel elindította az etnikai tisztogatást, arra ösztönözve az őslakos »idegeneket«, hogy mielőbb hagyják el Herkócát. Házaikat szerb menekültek foglalták el. Beszédében kiadta a jelszót: a horvátoknak nincs helye Szerbiában!
Az etnikai tisztogatás azonban nem korlátozódott csak Herkócára, amint magunk is emlékezhetünk rá, és amint a hágai tribunál vádiratában is olvasható: »Šešelj 1992 májusában utasította radikálisait, hogy halállal fenyegessék a nem szerbeket, ha nem hagyják el Szerbiát.«”