A nagy Márki-Zay-sejtés

„Ezt most így hogy? – hogy klasszikust idézzünk. Megalapozott morállal bojkottálni úgy két éve, közös szervezéssel, közös, egységes üzenettel talán lehetett volna. De most? Ellenzéki politikusok tömegei készülnek hónapokig-évekig, indulnak a választáson, amelynek dőlésszöge teljesen egyértelmű, mégis bátran, kilátástalan helyzetben is vállalják a megmérettetést – erre így utólag mondják azt, hogy oszt jó napot? Mit üzen ez azoknak a millióknak, akik elmentek és rájuk szavaztak? Semmi sem igazolná jobban a NER narratíváját: bukott, a választás végeredményét elviselni képtelen, tehát demokrácia-inkompatibilis politikusok hőzöngenek, és fedezik fel maguknak az utcát, ahányszor csak veszítenek.

A Fidesz természetesen gátlás nélkül használja az utcát és az általa teljes joggal gyűlölt Saul Alinsky-féle bolsevik »közösségszervező« módszereket, ha hatalmi kedve éppen úgy tartja, legyen akár ellenzékben, akár kormányon. Demokraták és főleg szabadságpárti emberek (a kettő nem automatikusan ugyanaz a halmaz) számára azonban az utcai politizálás se nem cél, se nem hatékony eszköz, és nemcsak azért, mert számos ellenzéki tömegmozgalmat láttunk már és kísértünk utolsó útjára az elmúlt nyolc évben.

A folyamatos mozgósítást igénylő utcai megmozdulásoknak tagadhatatlan a jelentősége (Budapest 1956 és 1988/89, Majdan 2014), de könnyen teret adhat a nettó antiparlamentáris demagógiának, ami akkor is kártékony, ha a parlament most éppen nem olyan, amilyennek lennie kéne (erős understatement).”