Ellenzékváltás

„Kijelenthetjük, hogy az ellenzék nem csupán az általa elképzelt helyes világkép megfogalmazásában mondott csődöt, és nemcsak a személyek hitelessége volt kétséges, hanem a stratégiájukat is végzetesen rosszul építették fel. Mert feltehetjük azt a kérdést (és én fel is tettem, mielőtt még eredmények lettek volna), hogy vajon ki volt az az okostojás stratéga, aki komolyan azt gondolta a balliberális oldalon, hogy a képviselői helyeken való taktikázással meg lehet nyerni a választópolgárok bizalmát, urambocsá’ a bizonytalanok amúgy is nehezen kiszámítható szimpátiáját?

Tehát a balliberális oldal úgy ahogy van, leszerepelt. Mind morálisan, mind a személyek alkalmasságát nézve, mind a politikai tartalmat (vagy annak hiányát) tekintve, mind pedig a kampánystratégia szempontjából. Így helyesen, szinte minden pártban, így a szocialistáknál, az LMP-ben, az Együttben is fejek hullottak. Mert elismerték, hogy ellenzékváltás történt, nem pedig kormányváltás április 8-án. 

Az egyedüli kivétel Gyurcsány Ferenc volt, talán nem is meglepő módon, hanem szinte természetesen. A valóságtól teljesen elszakadni látszó bukott miniszterelnök megtalálta azt a fura magyarázatot, amivel győzelemként mutathatja be kínos vereségét. Azt hiszem azonban, hogy aki némi politikai tapasztalattal rendelkezik az elmúlt húsz évre visszatekintve, az nagyjából ezt várta tőle. Bármily megdöbbentő is egy külső szemlélőnek, aki itt él, az tudja, hogy ő mindig marad, és bármi történik, mindig maradni akar.”