Az 1001 ellenzéki jelölt éjszakája

2018. február 14. 14:03

A hazai ellenzék hosszú évek óta messiásvárásban szenved. Az egyedül az Orbán-ellenességben egyetértő tábort csak a sajtó élteti.

2018. február 14. 14:03
Veszprémy László Bernát
Mandiner

„Iszom még egy kávét, elég húzós volt ez a nap". Egy tizennyolc és fél éves, matekórákban megfáradt fiatalembert sztárol újabban az ellenzéki média, nyilván a potens, professzionális ellenzéki politikus vezetők hiánya vezetett ide. Egy normális ellenzékkel rendelkező országban az iskolai nehézségekből vagy épp a momentumos tinirománcokból nem lenne hír, de nálunk most az alig nagykorú Kalló Dániel a legújabb megváltó.

Leave Kalló Dániel alone!

Nem mással állunk szemben, mint

a hazai ellenzék hosszú évek óta állandósult problémájával: a messiásvárással.

Azaz a kitartó, hosszas munka helyett az üstökös módjára berobbanó fehér lovagok utáni ácsingózással.

Nehéz lenne végigvenni az összes nevet, akikre az elmúlt évek során a narancsos úthengerbe féket akasztó figurákként tekintettek, de tegyünk egy (nem időrendbeli, sem pedig befolyásbeli sorrendet követő) próbát! Nem kívánom minősíteni az alábbi személyeket, pusztán abban reménykedem, hogy így látva mindenki átérzi a helyzet nevetségességét.

Bokros Lajos volt már az ellenzék potenciális vezetője, de volt már Bajnai, Mesterházy, Botka és Fegyőr is. Vona Gábor annyiszor áttörte az üvegplafont, hogy egy Közgép-pályázattal sem lehetne visszaállítani azt. Tétényi Éva nevére már csak homályosan emlékeztem, de egy gyors guglizás emlékeztetett arra az időszakra, amikor még Esztergom sötét utcái közül készültek elindulni a Fény, az Átláthatóság és a Nőkvóták rohamcsapatai. Csak a krónikások fogják feljegyezni, hogy mi történt Falus Ferenc lovával, a kutyussal meg a síró kisgyerekkel. Schiffer András immár nem a lopakodó autoriter tendenciákkal és az őt kollaboránsozó Élet Menete-résztvevőkkel hadakozik, hanem a palesztin szabadság ügyéről oszt meg Facebook-posztokat. Lattman Tamás Torgyán József egykori homokozóját, a kisgazdapártot gondolja felmelegíteni, Hadházy sem döntötte meg a „Zsebhitlert", a „Muccsalinit", a „felcsúti diktátort", Mohácsi Viktória pedig valószínűleg a gádzsó szónak a people egyik variánsára való cserélése lehetőségeit elemezné Kanadában, ha a jópofa és mindig mosolygó Trudeau-kormány nem utasította volna el menekültkérelmét egy lendülettel. A legtöbb életet még mindig a Kétfarkú Kutyapárt mutatja.

Szerencsére még mindig itt a civil szféra, melynek politikától egyébként teljesen független képviselőit szintúgy piedesztálra emelte az ellenzéki média. A Tanítanék Mozgalom Pukli Istvánnal az élén valahogy nem találta megdönteni a rendszert, ahogy Sándor Mária, Gulyás Márton, vagy a másik Gulyás, a netadós társaságot összehívó Gulyás Balázs sem. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, a Kossuth-téri csodaparlament, a Hallgatói Hálózat és az Occupy Oktogon szintúgy nem jártak sikerrel. A politikus és közgondolkodó között ingadozó konzervatív kilépők, Lukácsi Katalin, Jeszenszky Géza, Mellár Tamás dettó nem vonzották maguk köré az elégedetlenek szikrára váró tömegeit. Az adó-visszaigénylő úriembert, Szentesi Kálmánt, Dopemant, PRK-t meg az „etikus hekkert" már nem is említem. Horváth András nem csak nevében és megjelenésében volt tucatfigura, de NAV-ellenőrből való politikussá avanzsálását még a 444 is kinevette. Megannyi név, majdnem annyi percekre szabott hírnév, zéró eredmény.

Jut eszembe: Nem tetszik a rendszer, az időszámítás előtti 2011-es évből! Mi lehet velük ma? 

A probléma, hogy az ellenzék valós erőt nem mutat, és

az egyedül az Orbán-ellenességben egyetértő tábort is csak az egyébként megannyi irányba húzó, minden pillanatnyi fellángolásra ugró sajtó élteti.

A diagnózis; türelmetlenség, lustaság, és mivel nem minden csak a matéria, ezért tegyük hozzá: a vízió teljes hiánya. Az egyetlen ember, akinek legalább valami – minden lépésében Orbánt követő – víziója volt, Vona Gábor, maga pusztította ki egyediségének és ideológusi mivoltának írmagját is. Cikkem írásakor 54 nap van hátra a választásokig, és az ellenzéki formációk nem végezték el az alapszervezeti munkát, nincsenek tomboló tüntetések (emlékszünk még az LMP-Momentum-Jobbik tüntire? ami elméletben megmutatta volna a XXI. század leszámolásának módját a narancsszagú XX. századdal?), de még csak vízió, lelkesedés és hit se.

Ellenben van Kalló Dániel, aki azóta is a kávéit issza a matekórák miatt.

Ám az ellenzéki média szerencsére még nem futott ki a fellángoló messiásokból. Következő potenciális jelölteknek ajánlanám a Vona Gábor által dédelgetett vizslakölyköt (kutyaévekben már elmúlt tizennyolc éves), esetleg a török cipőárust, aki kirakta a Jobbik elnökének fotóját a bazárban, vagy a vak komondort, aki begyógyszerezte Juhász Péter exét.

A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen!

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. február 15. 10:59
Nem árt néha felidézni a reménybeli messiásokat.
reginaaolsen
2018. február 15. 08:20
Csodálatos összefoglalás!
kaktuszvirág
2018. február 15. 05:24
Kicsi országban zetye-zutya az ellenzék.
pemete jakab
2018. február 14. 20:22
"A hazai ellenzék hosszú évek óta messiásvárásban szenved." Ez csak a ballibre érvényes. A Jobbik kifejezetten határozott, és a ballibhez képest az LMP is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!