„Négy mondat, négy hamis üzenet. Az első ingyenes állítás, szónoki fogás. Viszonylag kicsi a valószínűsége, hogy egy papján megbotránkozó hódmezővásárhelyi polgár épp az ország legnépszerűtlenebb, de egy időben »rendszeresen bérmálkozó« politikusának pártjához menne panaszkodni. Persze ha provokátort küldtek, az más.
A második szintén bizonyíthatatlan állítás. A vallásos emberek is fizetnek adót az államnak. Az állam egyébként nem hitbéli meggyőződés miatt támogatja az egyházakat, hanem mert a közjót szolgálják. Az egyházi kezelésben lévő öregotthonok lakói nem feltétlenül hívő emberek. Az egyházi iskolába sem csak vallásos gyerekek járnak. Tehát a DK állítása sem a bevételi, sem a kiadási oldalon nem állja meg a helyét.
Az egyes ember hite valóban magánügy, de a hitből fakadó erkölcs jelenléte már bizony – ha tetszik, ha nem liberális uraiméknak – nem az. Még senki nem cáfolta, hogy minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Úgy tűnik azonban, hogy a böszmetábornak ezt hiába emlegetjük.
Közbevetőleg jegyzem meg, hogy sok olyat, amit mostanság az emberi jogok közé próbálnak besorolni, mint a meg nem született és a már öreg vagy beteg ember megölésének jogát (abortusz, euthanázia) sehol nem találni az emberi jogok deklarációjában, de a valláshoz való jogot és annak hirdetését a nyilvánosság előtt, azt igen.
A karitatív munka fontos része az egyházi tevékenységnek. De nem egyházi privilégium. Az pedig elfogadhatatlan, hogy Niedermüller úr mintegy felkiáltson, hogy az egyház maradjon a kaptafánál. Jótékonykodjon, s azon túl fogja be a száját.”