Kínával csak keményen!

„Ékes példája ennek, hogy amikor az Amerikát ért legdurvább kínai kibertámadások után Hszi Csin-ping kínai pártelnök, és az általa vezetett egypártrendszer ellen tüntetők gyűltek össze a Fehér Ház előtt, az Obama-adminisztráció fehér transzparensekkel takarta el a teret – nehogy az amerikai szólás- és gyülekezési szabadság okozta kellemetlenség megzavarja a kínai küldöttség díszvacsoráját.

Annak érdekében, hogy a nyugati közvélemény Kínában lassan, de biztosan a demokratizálódó, békésen felemelkedő, ázsiai nagyhatalmat lássa, a világ legnépesebb kommunista egypártrendszere igen sokat költ. A nyugati egyetemeken és középiskolákban gombamód szaporodó, a propagandaosztály által irányított Konfuciusz Intézetek hálózata, a kínai »sztáregyetemekkel« kialakított partnerkapcsolatok és egyes amerikai agytrösztökbe pumpált dollármilliók véleménybefolyásoló hatása jelentős. 

Ennek köszönhető, hogy Kínára kevesen gondolnak olyan rezsimként, amely több százmillió, kötelezően abortált gyermek haláláért felelős, amely politikai ellenségeinek megtörésére koncentrációs táborokat tart fenn, s máig üldözi a keresztényeket. Nem köztudott az sem: Kínában a népesség megfigyelésének első számú eszközeként használt világháló a kommunista politbüró (a legfelsőbb irányító szerv) kontrollja alatt áll, a párttól független magántulajdon fogalma nem létezik, az egyetemi kinevezések feltétele a szocializmushoz való hűség, s hogy a kínai kommunizmus több százmillió áldozatának témája tabu. 

Az idillikus kép ellenére Donald Trump választási kampányának legmegbízhatóbb retorikai bokszzsákja épp Peking volt. A sok demokratát is megnyerő, Trump által képviselt gazdasági nacionalizmus alapvető vezérelve, hogy Amerika kereskedni csak mindkét fél számára egyenlő játékszabályok szerint fog.”