Az év emberei

„Emberek naponta segítenek egymáson: ételt viszünk a hajléktalan embereknek, fát vágunk az idős szomszéd néninek, kölcsönadunk a megszorult családi barátnak és így tovább. Ez a fajta szolidaritás alapvető a társadalomban, a közösségeinkben, a magyarok különösen értékelik ezeket az informális szolidaritási hálózatokat, nem véletlenül.

De tudjuk, hogy ezzel egy rossz rendszer árnyoldalait próbáljuk csak enyhíteni, de a rendszert magát nem fogjuk megváltoztatni. Tudatában vagyunk, hogy egyéni tüneti kezelést végzünk, túlélési stratégiákat gyártunk de a dolgok általános állásán nem változtatunk.

Amikor viszont ez a fajta segítségnyújtás, jótékonyság beemelődik a nagy nyilvánosságba, akkor általában elsikkad mögüle az a tudás, hogy a megsegítettek és a segítők számára (a hétköznapokban szerepek gyakran váltakoznak) ezek csupán hétköznapi túlélési stratégiák. A média és a nagy nyilvánosság átalakítja ezeket a szolidaritási gesztusokat: egy rendszer hiányosságainak ideiglenes és részleges foltozásaiból csinál nagybetűs Megoldásokat.

A nagy nyilvánosságban a társadalmi igazságtalanság kizárólagos megoldásának így az  tűnik, hogy akiknek több jutott, akik szerencsésebbek, leereszkednek, és olykor-olykor adnak a kevésbé szerencséseknek. De az fel sem merül, hogy maga a rendszer, amely a szerencsések és a kevésbé szerencsések helyzetét megteremti, megváltoztatható lenne.

Pedig a jelenkor legnagyobb politikai tétje épp ez: a rendszer igazságosabbá tétele.

A fentiekből pedig az következik, hogy az év emberei éppen azok, akik napról napra keményen dolgoznak, annak ellenére, hogy ez a kemény munka nem jár elismeréssel, sőt. Illetve azok, akik a kemény munka mellett megpróbálnak közösen fellépni a rendszer igazságosabbá tételéért.

Ez különösen igaz egy olyan országban, mint Magyarország, ahol minden – az adórendszertől az oktatáson át a család- és szociálpolitikáig – oda csoportosítja az erőforrásokat, ahol már bővelkednek bennük, és onnan veszi el azokat, ahonnan már alig lehet elvenni valamit.

Az év emberei tehát azok az anyák és apák, akik minden nehézség ellenére megpróbálnak gondoskodni a családjukról, azok a nagyik, akik almáspitét sütnek az unokáiknak, és erejükön felül segítik rászoruló gyermekeieket, az ápolók, akik egy roskatag rendszerben gondoskodnak a betegeikről, a pedagógusok, akik használható képességekkel próbálják felvértezni diákjaikat.”