EUROadmap

„Amiből elemzésünkben kiindulnunk kellene, az az, hogy az európai integráció hatvanéves történetének legkényesebb szakaszában van. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az Európai Unió félmilliárd fő feletti népessége egyre elégedetlenebbül és ingerültebben konstatálja, hogy uralmi elitjei nem képesek szembesülni az integráció alapvető társadalom-újrateremtési folyamataival, a minden látszat ellenére összességében súlyosbodó válságfolyamatokkal. Ezek közül az egyik a migrációs válság, amelynek legmélyén Európa egyre megoldhatatlanabbnak látszó népesedési problémája húzódik meg. A másik pedig azoknak a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeknek, ezen egyenlőtlenségek kezelésének kérdése, amely az Európai Uniót és annak meghatározó uralmi intézményeit egyre súlyosabb legitimációs válságba sodorja. Egyszerűen azért, mert ezen intézmények államok felett gyakorolt »államhatalmát« csak azzal a kimondatlan feltételezéssel fogadja el, vagy inkább talán »viseli el« az Európai Unió népessége, hogy ez a szervezeti-intézményi struktúra folyamatosan növekvő jólétet biztosít számára. Ám az utóbbi évtized folyamán ez a feltételezés (e feltételezés létjogosultsága) látványosan összeomlott, és az uniós intézmények saját hangzatos ígéreteikkel szemben ma semmilyen megoldási javaslattal nem rendelkeznek. Ez a dokumentum most lendületes és ígéretes »előremenekülés« próbálna lenni, mert a közelgő, 2019-es európai parlamenti választások miatt 2018-ban már sikeres marketingstratégiával kell(ene) eladhatóvá tenni az eddig (sem) túlságosan vonzó »árut«.”