Nem válaszol, nem képvisel

„Egy politikusnak – függetlenül attól, hogy milyen pártban politizál, kormányon van vagy ellenzékben, bent ül a parlamentben vagy még éppen csak oda tart, nem önös érdekeinek egyengetése, hanem a közösség szolgálata a kötelessége. Erre kap felhatalmazást akkor, amikor akár csak egyetlen egy darab nyomorult szavazatot kap egy országgyűlési választáson, de már akkor is, amikor közpénzből futhat neki sokszáz millió forintért ezeknek a választásoknak, majd pedig négyéves ciklusokban, amikor az adófizető magyar állampolgárok pénzéből kapja a fizetését – mindig, mindenhol, minden ügyben.

A Fidesz ezt a játékszabályt – ahogy sok másik, a demokratikus berendezkedést garantáló másikat is, a sajtó felzabálásától a gránitszilárdságú Alaptörvény módosítgatásáig – 2010 után felrúgta.

(...)

Álságos mindez leginkább azért, mert eközben irdatlan milliókat költ ez a kormány (persze, hogy a mi pénzünkből) arra, hogy velünk nemzeti konzultáljon. Olyan kérdésekben, amikről ők döntenek, és amelyek már nem is igazán próbálják igazi konzultációnak tettetni magukat. Viszont mindaddig, amíg például az olyan szituációktól, mint a népszavazás, a kormány folyamatosan eltáncol (lásd az olimpiai ügyet vagy a Római-parti visszakozást), addig ellopják a magyar társadalomtól a lehetőséget, hogy valóban visszajelezhessen a kormánynak a munkájáról. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi idők legnagyobb pofonját pont akkor kapta Orbán, amikor a saját maguk által kezdeményezett népszavazás (a betelepítési kvótáról) érvénytelen lett. Annak sem volt tétje abban az értelemben, hogy semmilyen kötelezettséget nem rótt volna az Európai Unióra – de arra a hergelőpolitikára, amiben jelen kormány utazik, szintén nem volt alkalmas.”