„Ha már szóba hozta a gyermekvállalást, a napokban nagyon sok szó esik a lombikbébiprogramról. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt mondta, hogy a katolikus egyház elutasítja a mesterséges megtermékenyítés minden formáját. Önnek mi az álláspontja ebben a kérdésben?
Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyházak álláspontjai részei lehessenek a közéletnek, még akkor is, ha azokkal netán nem ért mindenki egyet. Van, amiben kormány és én magam is más állásponton vagyunk az egyházakéhoz képest. A lombikbébiprogram kérdésében azt tudom mondani, hogy a kormányzat részéről minden gyermeknek nagyon örülünk, akár természetes úton születik, akár így. Be kell látnunk, hogy megváltozott a világ, hiszen a számok azt mutatják, hogy napjainkban a fiatal párok csaknem húsz százaléka meddő. Őket nem zárhatjuk ki abból a lehetőségből, hogy gyermekük szülessen. Az a véleményem, hogy a lombikbébiprogramot ki kell bővíteni, és egyre több párnak kell megadni a lehetőséget, hogy gyermeke lehessen. Viszont azzal a felelősséggel kell alkalmazni a programot, hogy odafigyelünk az élet védelmére, szabályozni kell, hogy mi legyen a be nem ültetett embriókkal, mert elfogadhatatlan, hogy egy üzleti tevékenység alapjai legyenek.