Minden korábbi írásomat vállalom

„Úgy érezted, hogy ha már annyit írtál róla, hozzád került a »bölcsek köve«?

Dehogy. Ahogy magánéletemben a hagyományos családmodell hétköznapi kihívásainak megélése, úgy a témához való közelítésem is tanulási folyamat volt. Például az első két gyermekemnél rendszeresen később mentem haza, mint a harmadiknál és a negyediknél, és van még számos családot érintő dolog, amit utólag másképp csinálnék. Vagy: amikor ezekről a témákról írni kezdtem, az elején sokkal sarkosabban fogalmaztam. Ma már jobban ügyelek arra, hogy miközben egy-egy társadalmi visszásságot bírálok, az abban esetleg érintett személyek érezzék, hogy a méltóságukat tiszteletben tartom. Tapintat és irgalmasság – így próbálok közelíteni a mégoly megosztó témákhoz és emberekhez, ahogy egyébként világnézeti otthonom, a katolikus egyház is tanítja. Továbbá korábbi önmagamhoz képest fontosabbnak tartom, hogy ne csak védekezzünk a természetes családmodellt ért támadások ellen, hanem emellett vagy akár ehelyett mutassuk fel a mi értékeinket, elsősorban követhető mintákkal, de akár a közszellem formálásának igényével. Ahogy a jó katona sem azért megy előre, mert gyűlöli, aki előtte van, hanem mert szereti, aki mögötte áll.

(...)

Lombik?

Azt gondolom, ha komolyan vesszük a célt, hogy minden kívánt gyermek megszülethessen, ráadásul a demográfiáért is aggódunk, akkor egy kormánynak jól felfogott érdeke kell hogy legyen a mesterséges megtermékenyítés eddigieknél nagyobb támogatása. Mondom ezt úgy, hogy a katolikus egyházzal egyetértésben ellenzem az embriók elpusztításával járó beavatkozást. A mai technológia viszont már alkalmat ad arra, hogy valaki enélkül is segítséget kapjon a gyermekszüléshez.

Családtudományok vs gendertudományok?

Ahogy a könyvben is írtam, Magyarországon a konzervatív kormányok e téren is igyekeznek visszaadni a hagyományos értékek becsületét. A közbeszédet azonban – miközben néhány gender studies tanszéken, jogvédő irodán és orgánumon kívül feltehetőleg nincs mögöttük tömegbázis – inkább meghatározzák a korunk átalakuló családképére harcos feminizmussal válaszoló mozgalmak. Ugyanakkor Kopp Máriával egyetértve azt gondolom, hogy a férfi-nő viszony, a nemi szerepek változását vizsgálni, kutatni nagyon is rendjén való dolog. Csakhogy akkor nem gender-, hanem családtudományi, a férfi és női – ne féljünk a szótól! – princípiumot vizsgáló, kutató tanszéknek nevezném, és a témát nem szűkíteném le a nők – akikben sok feminista potenciális anyát nem, kizárólag felszabadítandó lényt lát – és szexuális kisebbségek problémáira. Ennél sokkal szélesebb megközelítésben foglalkoznék a témával; úgy, ahogy például Kopp Mária tette. Ez esetben – minő forradalmi gondolat! – akár egyesíthetnénk is a családtudományi és gendertanszékeket, azonos kutatási témával, különböző módszerekkel és megközelítéssel. Meggyőződésem, hogy akkor könnyebben elkezdődhetne, illetve folytatódhatna a párbeszéd a szembenálló felek között. Már csak azért is, mert sok olyan téma van, amiben egyet tudunk érteni: például a szülészeti ellátórendszerek anomáliái, az egészséges párkapcsolat, a válás hatása a gyermekekre, a digitális és szexuális függőségek, a pornográfia, a prostitúció, a munkaerőpiaci kiszolgáltatottság.”