Menekültpolitikából jeles

„Azok a civilszervezetek és politikusok, amelyek, illetve akik meghívták és segítették az EU határát keresztezve már nyilvánvalóan csak a jobb megélhetés reményében továbbvándorlókat, minden bizonnyal együttérzésből és szeretetből tették azt. A szándékuk jó volt, és ezért nehéz kimondani az igazságot: emberéleteket követelő hibát követtek el. A jó szándékuk ugyanis józanság nélkül oda vezetett, hogy az illegális gazdasági migráció bátorításával azt is bátorították, hogy családok kockáztassák gumicsónakokon a sokszor tragikus kimenetelű tengeri átkelést, és közvetett felelősségük van az ellenőrizetlen népvándorlással együtt érkező terroristák rémtetteiben is.

Másik oldalról: azok az országok, amelyek lezárták határaikat, azt elsősorban a polgáraik biztonsága érdekében tették, és vélhetően nem az volt az elsődleges szempontjuk, hogy a migrációs útvonalak lezárásával a menekülttáborokban vagy közép-ázsiai hazájukban maradó emberek tömegeit menthetik meg embercsempészek embertelenségétől. Tény és való, hogy a magyar hatóságok a kísérő nélkül érkező gyermekeket befogadták, a gondjukat viselték, és az is, hogy a mai napig az összes menedékkérő ellátást kap a – kifelé nyitott – tranzitzónáinkban. Mindez azonban nem lenne több hűvös pragmatizmusnál, ha a határokon mutatott szigor a Közel-Keleten és a világ más tájain nem párosulna a valódi rászorulók megsegítésével. Ha az országhatárunkat védő fegyvereseink mellett nem lennének Irakban magyar katonák is, akik segítik a harcot az Iszlám Állam ellen. Ha a megálljt parancsoló kezünk mellett nem lenne egy segítségre kinyújtott kezünk is. Hungary Helps – ez a neve annak az Orbán Viktor miniszterelnök által nemrég bejelentett milliárd forintos karitatív programnak, amely támogatja a világ válságrégiói­nak sokat szenvedett lakosságát, és amiről borítékolhatóan nem fognak olvasni a Magyarország ellen hangolt külföldi sajtóban. Nem fognak róla beszámolni, hogy mit jelent majd a sokat szenvedett iraki keresztényeknek (és nem keresztényeknek) visszatérniük a magyarok által újjáépített településeikbe, a gyerekeknek tanulni járni az erbíli iskolába, vagy éppen a szír ortodox híveknek közösségben ünnepelni felújított templomaikban. A programot Brüsszelben közöny fogja övezni, a hazai nyilvánosság egy részében pedig gúny, de ez az a pont, ahol a jó sajtónál fontosabb a jó lelkiismeret.

A Hungary Helps program ugyanis az az elem, amivel a kör teljessé válik, és ami miatt végül a magyar menekültpolitika szeretetből jelesre vizsgázik. Egy olyan menekültpolitika legfontosabb darabja ez, amelynek az eredményeként talán kevesebb angol, francia, belga kamasznak kell szörnyethalnia, ahol a határkerítésen átdobott afgán kisgyerekek visszatérhetnek a szüleikhez, ahol a magyar roma gyerekek felzárkóztatásáról nem tereli el az erőforrásokat és a figyelmet a bevándorló tömegek integrálása, ahol »egy másik Alan Kurdi« felébred a délutáni alvásból, és játszani kezd a strandon, és ahol Szíriában és Irakban begyógyulnak a sebek, és visszatér az élet normalitása.”