Néplélek és nemzettudat

„A rendszerváltozás óta eltelt 27 évben a népi és a nemzeti identitás tekintetében nem sikerült harmonikus, integratív és teremtő egységet létrehozni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a XX. századi minták üres folytatását és azok destruktív rivalizálását láthattuk. Félő, hogy a rendszerváltó elit (?) még a probléma értelmezéséig sem jutott el. A jobboldal lényegében a két világháború közötti nemzettudattal, a baloldal pedig a kádárista néplélekkel kísérletezgetett, sokszor azzal is torz módon. Kormányzásuk alatt a szocialisták, kommunista elődpártjukhoz hasonlóan, minden nemzeti viszonyulást üldöztek és megbélyegeztek. Az Orbán-kormány pedig a korrupció nyers és leplezetlen vállalásával egy új úri elit létrehozására vállalkozott, annyi tragikus különbséggel a két világháború közötti nemességhez képest, hogy utóbbiak komoly politikai és kulturális teljesítményt tudtak felmutatni. Klebelsberg Kunó és Andy Vajna között nem csupán korszakbeli a különbség. Mindenesetre kijelenthető, hogy a baloldal – történelmi elődeihez hasonlóan – kizárta a nemzettudatot a néplélekből, míg a jobboldal nemzeti büszkesége történelmi elődeihez hasonlóan nem párosult a néplélek iránti érzékenységgel.

A fentiekből, azt hiszem, nem csupán egy diagnózis, hanem a terápia is kiolvasható. Ha sikeres XXI. századot szeretnénk magunknak, akkor a modern magyar identitásban össze kell fonódnia a néphez és a nemzethez tartozásnak. Tanulni kell a XIX. század sikereiből éppúgy, mint a XX. század kudarcaiból. Amikor a Jobbik mint nemzeti erő azt a jelmondatot választja magának, hogy »a nép pártján«, akkor lényegében ezt üzeni. Azt, hogy a néplélek és a nemzettudat nem egymást kizáró, hanem egymással társítható, sőt társítandó identitásaink. Azt, hogy túl kell jutnunk a bal- és jobboldal meddő XX. századi küzdelmén; hogy hidakra van szükség egymás felé; hogy a jelen és a jövő kihívásait csak együtt tudjuk legyőzni; és hogy közösen kell ezt a hazát építenünk. Azt üzeni, hogy a nép a nemzet, és a nemzet a nép.”