Miért is kezdtem félni Techet Pétertől?

„Nem a kommunizmus eszmevilágával volt a baj, hanem a kommunistával, aki a történelmi szükségszerűség képviselőjének tudja magát. Nincsenek dilemmák és alternatívák – csak gyengeség, önzés és árulás van. Úgy gondoltam, a rendszerváltás után ez a gondolkodásmód végleg a múlté, negyedszázad múlva pedig azt kell látnom, hogy él, virul és még e lap hasábjain is teret nyer. Techet Péter A szuverenitás csapdája című cikkének mondanivalója, hogy minden problémánkra az Európai Unió további politikai egységesítése a gyógyír, aki meg ennek a nemzetállami szuverenitás védelmére hivatkozva gátat akar szabni, az gyenge, önző és áruló. Nincs mit mérlegelni: minden érv az egységesítés mellett szól, ez a történelmi szükségszerűség. Cikke nem az egyik lehetséges és okos érvekkel alátámasztott vélemény, hanem a más véleményen lévők elleni csisztka és gulág (ha egyelőre csak intellektuálisan is), amelynek során a szerző sem a hamisítás (a Monarchia mint multikulturalitás), sem az elhallgatás (az EU fejlettjei hajlandók-e GDP-jük legalább 20 százalékát bedobni a »közösbe«?) eszközétől nem riad vissza. Miért is tenné, amikor abszolút biztos a dolgában. Ha a cél szent, miért is válogassunk az eszközökben és miért tartsuk be a párbajkódexet?”