Beárazott házimunka

„A genderisták mintha csupán a migránsokkal szemben szorgalmaznák az önfeláldozó segítséget. Talán csak nem arról van szó, hogy idegeneknek könnyebb adni, viszonzást nem várva, mint azoknak, akikkel napról napra együtt vagyunk? Akiknek jól ismerjük esendőségét, rossz szokásait, bosszantó hibáit? Könnyebb befogadni azokat, akik száz és ezer kilométerekről egy jobb élet reményében, saját hazájukat elhagyva, ám kultúrájuk, hagyományaik darabjait magukkal hozva jönnek, mint együtt élni azzal az emberrel, akit – elvileg örökre – társunkká fogadtunk?

Milyen – tudományos tanszéket igénylő – eszme az, amelynek nevében bárki szerencsétlennek mindenünket oda kellene adnunk, férjünktől, feleségünktől, élettársunktól viszont mindenért ellenszolgáltatást kellene követelnünk, hogy ne érezzük magunkat kizsákmányolva? És miféle egyenlőség az, amely az idegent a család elébe helyezi?

A társadalmi nemét ötletszerűen választó vagy akár kedvére váltogató transzgender lény nem valami magasabb rendű ideál, hanem valójában a társadalom alapegységébe, a családba, önzése miatt beilleszkedni képtelen nyomorult. A genderistáknak egyvalamiben igazuk van: egyáltalán nem a nemsemleges vécék ötlete az, amitől igazán félni kellene. Inkább a nagy szavakkal álcázott, értékzavaros gondolatok a veszélyesek.”