Lejárt lemezek

„A baloldalnak nem a budapesti olimpia vagy a paksi bővítés ellen kellene vagy kellett volna oly hangosan fenekednie, hanem a saját, egyre inkább szétzilált sorait illene rendeznie.

Már ha az ő szempontjait nézzük. A közös nemzeti célok megtörésével berobbanó Momentum – holnapig még – Mozgalom ugyanis mintha olaj lenne a kormánnyal szemben olykor csak úgy, kényelmesen elhelyezkedő, máskor memóriazavarban szenvedő (lásd Kunhalmi Ágnes könnyfakasztó lelkesedését 2015-ben a később általa is kárhoztatott ötkarikás játékok iránt) kis- és törpepártok amúgy csak pislákoló parazsán. Merthogy kezdetben az efféle, újnak tetsző csoportosulások esetében szinte kötelező »demokrata lelkesedés«, majd az első ocsúdások után mostanra a jelek szerint balosék is megvilágosodtak: alkudozhatnak itt napestig a különböző pozíciókról, listákról, előválasztásról meg arról, hogy ki hová üljön a Tisztelt Házban, ha a párttá alakuló, mostanában az ügynöküggyel próbálkozó belvárosi fiatalok, pestiesen szólva: »Soros-unokák« jövő tavasszal egy darabot kiharapnak az eddig sem túl nagy ellenzéki tortából. 

Mondjuk úgy: több lett az éhes száj arrafelé, márpedig a felmérések szerint a táplálék nem nagyon lesz méretesebb. Ráadásul újabban a szalonradikális Jobbik is a balos érzelműek voksaira hajt. Vagy­is helyzet van.

Nem véletlen, hogy a szocialista politikusok a napokban adott interjúikban a komikusság határát súrolva már ki sem hajlandók mondani a Momentum nevét, amelynek a szemére hányják, hogy nincs programja, meg hogy majd csak 2022-ben szeretne nyerni, mondván, lopja itt a kormányváltó reménykedést. Akármi is legyen az. A Fidesznél meg nyilván most kérhetnének egy kávét. Megint. Persze közben kormányozni is kell, a kihívások pedig ezen a téren, ellentétben a pártpolitikai viszonyokkal, nemhogy csökkennének, inkább tornyosulnak, elég, ha a rezsicsökkentést és az adópolitikát is érintő uniós központosítási törekvéseket nézzük.”