Opportunista buzgómócsingok nyomulnak

„– Visszatérve a közéletre, a hazai értelmiség ma sincs túl jó állapotban, mostanában inkább a fásult rezignáltság jellemzi. Mi lehet ennek az oka?

– Azt hiszem, a honi értelmiség sem készült fel erre a politikai szituációra, az illiberális rendszerre. Először is kellenének olyan fórumok, ahol érdemes megszólalni, mert azzal a jó érzéssel tudsz utána felállni, hogy volt értelme. A szekértáboroktól függetlenül valamit következetesen képviselő embertípus azért hiányzik a nyilvánosságból, mert aki ilyen lenne, olyan helyzetben találta magát, ha megszólalt, hogy azt kérdezte utána: kinek hiányzik ez? Kinek hiányzik, hogy elmondja a véleményét, majd leszedjék róla a keresztvizet, fizetett trollok tépjék szét, és elbánjon vele a kommunikációs daráló. Amikor először szembesülsz ezzel, először zúdul rád ez a rutinból gyártott mocsok, ki is mondod, hogy van nekem munkám, van életem, csinálom, amíg békén hagynak. El lehet menni belső illegalitásba, meg ténylegesen is el lehet menni. De nagyon nem vonzó ma az, amit a nyakadba kapsz, ha közéleti ügyekben megszólalsz. Kialakult egy olyan új nyilvános beszédmód, ahol már nem a nemzetközi tőke érdekeire kell tekintettel lenni – azt a beszédmódot ugye eltemette már Orbán –, hanem a honi hatalmi háló által engedélyezett közbeszédre, és ha átléped a határt, össztüzet kapsz a nyakadba. És mivel mindenki a saját fenekét félti, rendkívül túlbuzgó is ez a kontroll. Azt látom, hogy akikkel korábban, ellentétes álláspontokat képviselve is, nagyon jókat vitatkoztunk, azokkal csak ülünk, és nincs is miről vitázni.

– Mik voltak személyes vágyai 1989 környékén?

– Az ember hétköznapi vágyai nem tartalmaznak politikai konstellációt, sokkal inkább képeket lát, például azt, hogy ül egy szép ház teraszán a gyerekei körében, és társasjátékoznak. Nem véletlen, hogy képekben álmodunk, és képszerűen gondolkodik a művészeti ágak többsége is. Olyan világban kellene élnünk, ahol a politika azzal foglalkozik, hogy minél jobb állapotban legyen az a játszótér, amelyben mi, a köznép játszhatjuk a kisded játékainkat, és ne azzal legyenek elfoglalva, hogy egyenes háttal üljünk a padon, és lehetőleg ne csináljunk semmit, mert azzal csak rongáljuk a játszóteret.

– Az ön világképe változott?

– Túl sokat nem. Talán kevésbé hiszek az illúziókban, kicsit egyszerűbben látom a világot. Ilyen értelemben talán konzervatívabb lettem.”