„A neoliberális közgazdászok nagy ígérete az volt, hogy a liberalizált piacgazdaság lényegesen hatékonyabb, mint az államilag szabályozott, és igaz ugyan, hogy a jövedelemkülönbségek növekedni fognak, ám a jövedelmek »lecsorognak«, és végül a szegényebb rétegek is jobban járnak, mint ahogy a liberalizáció nélkül jártak volna.
Nos, a nagy ötlet megvalósítása óta már egy emberöltő is eltelt, és mi az eredmény? Az általános hatékonyság, amelynek mércéje az egy főre jutó GDP növekedése, nem gyorsult fel, sőt, az Európai Unió esetében jelentősen lassult. Ugyanakkor a társadalom széles rétegének jövedelme stagnált vagy csökkent, a korábbi létbiztonságot létbizonytalanság váltotta fel. A globalizáció (amelynek pontos meghatározását David C. Korten ismert könyvének címe adja: Tőkés társaságok világuralma) a társadalom széles rétegeinek munkahelyeit kitelepítette a fejlődő országokba, tartós munkanélküliséget hozva létre ezzel az anyaországokban. Mindezt kiegészítette az a nagyarányú bevándorlás, amely egykor ideiglenesen itt tartózkodó vendégmunkások formájában indult meg, mára azonban az európaitól gyökeresen eltérő kultúrájú városrészeket eredményezett.
A Gallup közvélemény-kutató intézet már az ezredforduló környékén jelezte a társadalom elégedetlenségét az általa befolyásolhatatlanná vált politikai rendszerrel szemben. Egy 1999-es felmérés szerint olyan stabil demokráciákban, mint az Egyesült Királyság, Svédország, Dánia, Finnország Franciaország, Hollandia, az emberek többségének az volt a véleménye, hogy a választások ugyan demokratikusak, az országot azonban mégsem a népakarat szerint kormányozzák. Ezek a vélemények az elmúlt másfél évtized során megerősödtek, általánossá váltak, és olyan uralkodóelit-ellenes jelenségeket okoztak, mint Trump megválasztása, a szélsőjobb vagy baloldali pártok politikai szerepének megerősödése, vagy az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból.
E tendenciák 2017-ben minden bizonnyal folytatódni fognak, mivel az uralkodó elit politikai korrektségre redukált filozófiájával és a globális businessben való érdekeltségével egyszerűen nem lesz képes a szükséges változások végrehajtására. Ám forradalmi változásokra sem lehet számítani, mert a fennálló rendszer elég erős ahhoz, hogy a radikális változásoknak ellenálljon. Ez világosan látható volt Görögország esetében, ahol hiába jutott kormányzati pozícióba egy szélsőséges párt (a Sziriza), kitűzött céljai elérését az európai gazdaságpolitikát befolyásoló elit (gyakorlatilag a németek) megakadályozta. Hasonlóképpen nem várható, hogy valamely szélsőjobboldalinak nevezett párt kormányzati pozícióhoz jut, sokkal inkább az, hogy növekvő támogatottságával megijeszti a fősodratú pártok vezetőit, és azok hajlandók lesznek a nyomásnak engedni, például a mindez ideig katasztrofális eredménnyel járó bevándorláspolitikában. A Brexit esetében is az várható, hogy az európai elitben lesz annyi életösztön, hogy a kilépést úgy oldja meg, mintha semmi sem történt volna, nem hozva létre egy újabb törésvonalat Európában. Donald Trump esetében sem biztos, hogy lényegi változások következnek be, egyrészt azért, mert kijelentései gyakran ellentmondanak egymásnak, másrészt azért, mert az őt körülvevő intézményrendszer, tehát a média, a véleményadó személyek és agytrösztök, a lobbik, a külgazdasági és külpolitikai erőviszonyok attól, hogy Trump lett az elnök, még nem fognak megváltozni.”
