„A terrorcselekmények, háborúk, de a nemi erőszak túlélői is gyakran élnek meg a felidézés közben kiszolgáltatottság-érzetet, bűntudatot. Saját maguk hibáztatása jelenik meg gondolati szinten: könnyebb arra gondolniuk, hogy elkerülhették volna a helyzetet, mint szembenézni vele. Bár náluk ez egyfajta énvédő mechanizmus, a gondolatot általában erősíti és kiforgatja a média, ami a társadalmi megítélés szempontjából kifejezetten káros.
A félelem adekvát válasz a terrortámadásokra, de megváltoztatja viselkedésünket. Nem csak a közvetlen környezetünkkel viselkedhetünk máshogy. A politikai döntéseinkre és a kormányba vetett bizalmunkra is hatással van. 9/11 előtt az USA kormánya nem örvendett nagy népszerűségnek, de a támadások után a védelembe vetett bizalom évtizedek óta nem látott szintre növekedett. A nagymértékű, sok áldozatot követelő terrorcselekmények után az emberek sokkal inkább bíznak abban, hogy a kormányuk megvédi őket a jövőbeni támadásoktól.
A kormányba vetett bizalom azonban félelem nélkül is kialakulhat, van ugyanis egy protektív faktor: a harag. A haragból táplálkozó emberek olyan energiákat nyerhetnek, amelyektől erősebbnek, stabilabbnak érezhetik magukat, míg aki fél, kontrollvesztett és kevésbé energikus. A félelem gyanakvást szül,
A bizalmatlan légkör pedig hatással van a választó viselkedésére, haraggal vegyítve könnyebben fordulnak a szélsőségek felé. A bizonytalanság felébreszti a »valakihez menekülés« igényét, így a választópolgár könnyebben csatlakozik mozgalmakhoz, követ olyan vezetőket, akik azt prédikálják: ismerik az utat, biztonságos őket követni.
A félelemkeltés viselkedésre gyakorolt hatása régóta ismert, és a politikai kampányok része. Erejét ismerve mind egyéni, mind kollektív felelősségünk kerülni a vele való visszaélést.”