A szülő feladatai közül talán a legfontosabb – a gyermek alapvető igényeinek kielégítésén túl – a gyermek személyiségének megismerése. Tulajdonképpen ebből áll minden nevelés lényege: a nevelési célt a gyermek személyiség jellemzőinek, képességeinek megfelelően kell kitűzni. Nem lehet általános érvényű szabályt mondani, ami minden emberi lényre igaz lenne. A gyermeket a születésétől kezdve tudatosan kell felkészíteni az életre egyéni képességeinek, kíváncsiságának és szorgalmának kiaknázásával.
Minden szülő szeretné, ha gyermeke vidáman, könnyedén, játékosan szívná magába a tudományokat. Ennek érdekében már születése pillanatától mindig beszél hozzá, amikor szoptatja, amikor fürdeti, amikor öltözteti, hiszen már ilyenkor fogékony és figyelő. Nemcsak akkor kedveskedik, amikor sír, hanem figyelő tekintete mindig jelen van. A szülők és nagyszülők is jelzik a kisdednek, hogy jelen vannak, és szeretetük körül öleli őt, akkor is, amikor nem sír. Már 2-3 hónapos korától rendszeresen, egyre többet foglalkoznak vele. Sokat nevetnek rá, beszélnek hozzá és énekelnek. A háttérben kellemes nyugtató zene szól, mikor ébren van. Biztosítják számára a meleg családi légkört. Kielégítik spontán érdeklődését, tudásvágyát. A gyerek spontán utánzással tanul, ezért nagyon fontos a minta számára és további élete szempontjából is. A derűs, a jó hangulatú légkör kihat a gyermek érzelmi kapcsolatára is. A mai rohanó világban kevés időt töltünk gyermekünkkel, tehát figyelni kell a minőségi idő tartalmas kihasználására.