Nincs Amerikai Álom! – Los Angeles

„Utálom azokat a városokat, ahol jómódúnak kell lenni ahhoz, hogy embernek érezhesd magad. Kell, hogy legyen autód, minimum West Hollywoodban, vagy Beverly Hillsen, – vagy ezek környékén – egy kertes házadnak, talán medencével, hogy a száraz meleget el tudjad viselni nyáron. Mert hiába érzed a tenger közelségét a levegőben, ez csak a tenger, az óceán ígérete, mely húsz kilométer távolságban van. Ha mindez megvan, ház, autó, kert, medence, akkor talán beszélhetünk komfortérzetről. De arról is, csak szigorúan a közvetlen környezetedben. Konkrétan a házadban, a kertedben, a medencéd partján. Az autódban. Az étteremben, plázában, munkahelyeden, ahová az autóddal mész, miközben nem érintkezel a külvilággal, hiszen akkor azon nyomban összeomlik a világod. Csak ilyen módon, ilyen elszeparáltan mentesülhetsz a napi nyomortól. Nem is nyomor. A nyomor rossz kifejezés, mert igazi nyomort Kuala Lumpurban láttam, ahol táplálékhiánytól fogatlan emberek feküdtek a koszos utcán. Itt valami más történik. Megpróbálom megfogalmazni.

Valahogy az egésznek, ami itt zajlik város szinten kicsiben, köze van ahhoz, ami az egész USA-ban nagyban zajlik. Hogy elszabadultak az indulatok, és mindenki elvesztette a türelmét. A társadalmon kívüli emberek és a társadalmi rend fenntartói látszólag minden ok nélkül halomra ölik egymást. A probléma túlnyúlik az egyes eseteken. Azok az emberek kint vannak, akiknek bent kellene lenniük; kórházban, börtönben, diliházban. Mind a két oldal fél.

Nincs szociális rendszer. A város tele van hajléktalannal. Minden utcasarkon, buszmegállóban, metrón, minden közösségi ponton ezek a férfiak és nők hevernek, akik nem egyszerűen hajléktalanok. Mentálisan deformáltak. Sokan drogoznak. Egy pillanat választja el őket a tébolytól. Sokukat még az sem. Mindegyik szemében valami lázas gyanakvás ficánkol. Nem szabad a szemükbe nézni, mert rögtön áll a bál. Los Angelesben szoktam meg, hogy baseball sapkában és napszemüvegben járjak – mint a filmsztárok, – pusztán azért, hogy ne lássák, merre nézek. Így is ért atrocitás bőven. Egy férfi a buszon mellém ült, közel hajolt az arcomhoz, és elkezdte mondani az arcélemnek, fuck you, fuck you, fuck you. Erre nem tudsz mit reagálni. Imádkozol, hogy hagyja abba. A buszon nyilván senki nem siet a segítségedre, mert azok is vagy retardáltak, vagy azok is félnek.”