A DC univerzuma megint újjászületett

„És a DC végre elismerte magának, hogy aranytojást tojó tyúk helyett torzszülöttet dédelget. Persze nem mondják ki csak úgy nyíltan, hogy kábé elbaszták az egész utóbbi öt évüket, annál azért dörzsöltebb a PR-juk, de a Rebirth teljesen egyértelműen egy sebtapasz: ahogy annak idején a Flashpoint átírta a DCU-t, úgy most a Rebirth írja át megint – pontosabban többé-kevésbé visszaírja olyanra, amilyen a Flashpoint előtt volt (van erre az amcsiknak egy nagyon találó szavak: unfuck). Mivel a New 52 óriási változásokat eszközölt Batman, Superman, Wonder Woman és társai világában, a Rebirth extrahosszú bevezető száma csak úgy dagadozik a kipipálandó rubrikáktól: a lényege, hogy öt éve, a Flashpoint által elvetett-eltűnt karaktereket, kapcsolatokat, status quo-kat hozzon vissza a kontinuitásba. Ennek narratív eszköze az egyik Flash, Wally West (őt a New 52-ből anno kihagytak), aki egy immár nem létező világ relikviájaként próbálja figyelmeztetni egykori barátait, hogy a Flashpoint utáni valóság, amelyben élnek (azaz a New 52), hazugság, valami soha korábban nem látott gonosz erő munkálkodása.

Várj, leírom még egyszer, íme, ez a DC új képregénye szerint a DC utóbbi öt éve: hazugság, valami soha korábban nem látott gonosz erő munkálkodása. Nem tudom, ebben mennyi az irónia, a kikacsintás, a ki nem mondott »bocs«, a »jó-jó, elbasztuk, de most már lépjünk tovább«... – lehet, hogy semennyi, és csak én látom bele. De akkor is gyönyörű.

A Rebirth mint sztori (már ha annak vesszük) Geoff Johnsnak köszönhetően azért egész szépen működik: Wally fékevesztett vágtázása baráttól baráthoz iszonyatos lendületet, erőt és végzetszerűséget ad a képregénynek, érezni, hogy valami nagy és megfoghatatlan lapul az események hátterében. Ettől függetlenül eleinte úgy tűnik, Johns tényleg csak pipálgat, futja a kötelező köröket, hogy megágyazzon egy rakás későbbi sztorinak (Batman, Atom, JSA (!), Doctor Fate), de Wally és Barry találkozásakor végül sikerül egy olyan emocionális bombát robbantania, ami valamelyest kiemeli a képregényt a »kiadó logisztikai eszköze« kategóriából – lesz neki szíve. A DC nem titkolt (sőt hangosítóba harsogott) célja nem csak az, hogy visszahozza a Flashpoint előtti kontinuitást, hanem az is, hogy maga mögött hagyja a New 52 komorabb hangvételét, és megfürdőzzön némi rég elvesztett könnyedségben, humorban, felhőtlen szórakoztatásban, Wally és Barry katartikus összeölelkezése pedig nagyszerű kiindulópont ehhez. És ez így eddig igazán rendben is volna.”