„– Azt olvastam Önről egy portréban, hogy a piac felől közelít a borokhoz. Ez gyökeres ellentéte a mostani kézműves boros divatnak, ahol a bor nem tudatos tervezés eredménye, hanem csak úgy megszületik. Nem bánja?
– Nem. Részben azért, mert ez így nem igaz. A ma borászát a tudatosság kell, hogy jellemezze. Egyetlen csúcsborászat sem hibázhat, bárhogyan is nevezi magát. Képzelje el azt a presztízsborászatot, akinek már előre lefoglalták a borát, mikor még le sem szüretelte a szőlőt, csak hogy hozzájusson a kedvelője. Az hibázhat?
Ha hagyjuk, hogy a természet kénye-kedve szerint alakuljanak a dolgok, ha nem terelgetjük a természet alkotását pozitív irányba, akkor abban a bukás is benne van. Én mindig olyan borász voltam, akinek sok bort kellett készítenie. Mégpedig az uralkodó ízlés és bordivat irányába. Eltalálni az igényes fogyasztók ízlését, netán még alakítani is, úgy, hogy azok visszatérjenek és újra meg újra tőlünk vásároljanak, mert bíznak a minőségben. Ehhez nem elég a duma, meg a lila köd. És ez nem zárja ki, hogy nagy borok is készülhessenek. Sőt!
– Mit ért duma és lila köd alatt?
– Hát pont azt, bocsásson meg, ami a provokatív kérdésben is benne volt. Hogy néhányan azt kommunikálják, hogy az az igazi nagy bor, ami csak úgy „magától” megszületik. Nem kell jó helyen, jól művelni a szőlőt, nem kell meghatározni a termés mennyiségét, nem kell jól megválasztani a szüreti időpontot, nem kell extra tisztaságot tartani a szőlőfeldolgozóban és pincében, nem kell az erjedés lefolyását figyelemmel kísérni, ha szükséges beavatkozni, nem kell a borral semmit csinálni, hadd legyen, ahogy természet akarja. Legfeljebb nem sikerül. De ha hibás esetleg, akkor, hát a természet így akarta.
Na, ez a duma, meg a lila köd, amivel néha etetik a természetest kereső fogyasztókat. A felsoroltak mind-mind feltételezik a szakértelmet, a tudatosságot és a következetes szakmai munkát. Számomra az a csúcs, hogy egy borkereskedő úgy reklámozta magát, hogy az általa forgalmazott borászok borai szőlőből készültek.”