Védhetetlen

„Égnek és földnek össze kell szakadnia, hogy a miniszterelnök jegybankelnökbe vetett bizalma meginogjon. Erről maga a miniszterelnök biztosította a Népszabadságot. A lap azzal a címmel írt a témáról, hogy Orbán velünk üzeni: Matolcsy védett. Ez most nem újságírói tudálékoskodás vagy túlgondolkodás. A szöveg kontextusából legalábbis az derül ki, hogy Orbán Viktor – aki hétfőn a Parlamentben még nem volt hajlandó válaszolni a videós stábok kérdéseire – ezúttal akart beszélni az ügyről, és pontosan így akart beszélni róla.

Abban, hogy a miniszterelnök, a kormány és a Fidesz kitart az alapítványain keresztül sok-sok milliárd forintnyi exközpénzt szétszóró Matolcsy György mellett, semmi váratlan nincsen. Matolcsy György ugyanis azt teszi, amit kell: építi a rendszert. Ez a feladata, elvégzi, fegyelmezett katona. Mindaddig, amíg az, védett lesz. Igaz ugyan, hogy kellemetlen, ami történt – irdatlan nagyok az összegek, és még soha nem látszott ennyire kristálytisztán, hogy milyen pofátlanul primitív mechanizmusok szerint veszíti el a közpénz a jellegét –, de a Fidesz és az ország urai simán vélhetik: messze vagyunk attól, hogy ég és föld összeszakadjon. Bár a különféle véleménynyilvánítók szerint védhetetlen Matolcsy György – nem is védi őt most senki, vagy támadják, vagy nem szólnak –, a miniszterelnök miért ne üzenhetné, hogy haha, igenis védett.

De valóban messze vagyunk-e az égszakadástól? S kire szakad vajon, ha mégis?

Minden politikai tábor meghatározó élménye, identitásának alapvető alkotóeleme a mi különbek vagyunk, mint ti érzés. A jobboldalon ez úgy nézett ki – leegyszerűsítve –, hogy veletek ellentétben mi gondolunk valamit a világról, az országról és a nemzetről, mi hiszünk valamiben, mi tisztában vagyunk a közjó fogalmával, mi magasztos célokat tűztünk magunk elé, és bár nem sok mindenünk van, mégsem lopunk. Nem sok mindenünk van – mert ti mindent elvittetek évtizedekkel ezelőtt, a rendszerváltás viharos hajnalán. A szerzést és a rendszerépítést – a gazdaságban, a médiában, bárhol – ezzel lazán meg lehetett ideologizálni. A kiindulópont: mivel eddig minden a tietek volt, mi is elvesszük – megcsináljuk, létrehozzuk – a magunkét, hogy versenyképesek bírjunk lenni veletek. Nem először idézem fel Lánczi András újdonsült Corvinus-rektor elhíresült szavait arról, hogy amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. A saját elit felemelése mellett vígan lehetett érvelni azzal, hogy bármit is teszünk, annyit megközelítőleg sem bírhatunk elvenni, amennyit ti elvettetek a magatok idejében. Meg is lett az eredménye hálistennek, ti megroggyantatok, sírtok, nyavalyogtok – de megérdemeltétek, meg bizony.

Igen ám, csakhogy van egy pont – elnézést a marxista árnyalatért –, amikor a mennyiség átcsap minőségbe. Ez nem matematika, ez érzés, mindazonáltal hiába nincs fontosabb a politikában a matematikánál, a kétszerkettő sem érvényesülhet mindig. A magyar korrupció- és lopástörténet pontos számait nyilván senki sem ismerheti. Napjaink számai közül ellenben viszonylag sok került nyilvánosságra az utóbbi időben. Ezek a számok fergetegesek és félelmetesek. Minden tocsikolás vagy nokiás doboz eltörpül mellettük. Első, második és harmadik ránézésre is alkalmasnak tűnnek arra, hogy az imént felidézett érv – mi annyit úgysem, mint ti azelőtt – elveszítse adu ász jellegét. A mocskos pénz gyorsan hat, innen egy lépés eljutni odáig, hogy – ajjaj – de hát mi nem is vagyunk különbek, mint ti. Fikarcnyival sem. Fillérrel sem. Úristen!

A következő pont e logika szerint már a mi tartalmának újragondolása. A történet végén a mi kettészakad, én és ők lesz belőle. Én mint választópolgár egyfelől – ők mint azok, akikre nem szavazok másfelől. Akkor sem, ha ti egyébként semmivel sem lettetek rokonszenvesebbek, és soha nem is lesztek. Hogy ezt égszakadásnak-földindulásnak nevezzük-e majd, az már egyszerű terminológiai dilemma. Hogy mikor fog bekövetkezni, az meg idő kérdése. Kivédeni hosszú távon úgysem lehet. Így nem.”