„Olvasom, hogy a bajor CSU főtitkára azzal állt elő: iszlámtörvényt kell alkotni, amely tetőtől talpig szabályozná a vallás németországi gyakorlását. A jogszabály egyebek mellett arról is rendelkezne, hogy ki lehet hitszónok, és elfogadása esetén csak németül hirdethetnék az igét a német mecsetekben. Meglepő? Mulatságos? Hogy hangzik az németül, hogy Allah akbar? Lehet, hogy meglepő – de inkább tanulságos, mint mulatságos. Miközben számunkra magától értetődő, hogy a szekuláris Európában úgy gyakoroljuk a hitünket – vagy a hitetlenségünket –, ahogy jólesik, addig a politikai iszlám és az iszlám vallás közt nem egyszerű különbséget tennünk, határvonalat húznunk. Amikor a bajor kereszténydemokraták azt mondják, a felvilágosult Európának saját iszlámra van szüksége, és meg kell akadályoznia más – részben szélsőséges – értékrendek importját, azzal szemben tartalmilag és elvi alapon lehetetlen kifogásokat támasztani. Ha mégis gond van vele, az a gond másmilyen: utópisztikus abszurdumról van szó.
Persze az is igaz: egyetlen reális elképzelés vagy terv sincs, amely a távoli jövőnél közelebbi határidővel kínálna érdemi válaszokat az egyre érdemibb kérdésekre. Így egyelőre maradnak a disztópikus forgatókönyvek.”