Nem az a kérdés, kell-e EU, hanem az, hogy milyen

„Éppen ezért, amikor az Európai Unióról beszélek, nem is igazán tudok mit kezdeni az olyan, magyar liberális körökben is igen népszerű megállapításokkal, amelyek az összekötöttség utópiájaként írják le azt. A »csak együtt vagyunk képesek fejlődni, csak együtt küzdhetjük le a nehézségeket« típusú kijelentések nem többek bárgyú dajkameséknél.

A dolog ugyanis nem az együttműködésről, hanem az összeköttetésről szól. Amennyiben elfogadjuk a fenti állításomat, miszerint az összekötöttség és az interakció történelmen átívelő és állandó, akkor az EU már nem tűnik valami egyedi menőségnek, pusztán egy elcsépelt példának a sok közül. És akkor azt is láthatjuk, hogy bizony az összekötöttség és az interakció rengeteg esetben kizsákmányolást, elnyomást és hierarchiát jelentett. Az összekötöttség és az interakció még akkor sem lesz kevésbé kizsákmányoló és hierarchikus, ha konkrét esetekben dokumentumban rögzítjük és őszintén be is tartjuk az együttműködés jótékony szándékát. A társadalomtudományos irodalom bővelkedik nemzetközi fejlesztési projektek példáiban, amelyek ahelyett, hogy felzárkóztatták volna a »fejlődő« országokat, csak állandósították az alávetettséget és kiszolgáltatást. Hogy megint Marshall Sahlins-szal hozakodjak elő: »A fejlődő országok, Amerika segítségével, sosem fejlődnek.« 

És még egyszer hangsúlyozom, a projektek gyakorlatba ültetése során a kivitelező egyénekből nem hiányzott az őszinte fejlesztési szándék vagy a pozitív ideológiai töltet. Az összekapcsolódásokat ugyanis (elsősorban) nem ezek, hanem különböző gazdasági törvényszerűségek, hatalmi kényszer, felhalmozási és kereskedelmi mechanizmusok vezénylik, melyek nagy valószínűséggel valamilyen hierarchikus, centrum-periféria típusú rendszert hoznak létre. A pozitív ideológiai töltet inkább csak ezen hierarchiák legitimálását látja el, hegemón világnézetként igazolva azt. A Római Birodalomnak és a gyarmatbirodalmaknak egyaránt volt ilyen eszmerendszere, pedig egyiktől sem esnénk hasra manapság, ha humánusan gondolkodunk. 

Hogyha nem az ideológia felől közelítjük meg az Európai Uniót, akkor itt is könnyen felfedezhetünk rengeteg különböző egyenlőtlenséget, ahogyan azokat a mechanizmusokat is könnyen megtaláljuk, melyek ezeket az egyenlőtlenségeket fenntartják, újratermelik. Az Európai Unió ma távolról sem úgy néz ki, mint azt alapokmányai sejtetnék, a felzárkóztatás helyett állandó periférikus helyzetre kárhoztatás és kitermelői mező szerepére ítéltetés a szabály, a politikai integráció pedig ennek a helyzetnek a jogi és politikai szentesítését jelenti.”