A klasszikus elmélet szerint a demokrácia fontos ismérve, hogy az elit értékrendjét tekintve egységes, összetételét illetően pedig differenciált (sokrétű) legyen. Úgy tűnik, az egység kérdését komolyan veszi a kormány, a magyar elit homogén képet mutat. Hogyan látja a folyamatokat?
Az elit egysége akkor valósul meg, ha tagjai tiszteletben tartják a játékszabályokat. Vagyis nem kell az elitcsoportoknak ugyanazt gondolniuk olyan összetett jelenségekről, mint az Európai Unió, a nemzeti identitás vagy az egyházak. Ellenkezőleg, egy demokratikus társadalom elitje akkor egységes, ha az értékpluralizmus mellett is tiszteletben tartja a másik oldal véleményét: amikor a politikusok egymásra olyan delegitimáló jelzőket használnak, mint a hazaáruló vagy a náci, az nem ezt a képet erősíti. A differenciáltság mint másik fontos kritérium szerint a hatalmi pozícióban lévő elitcsoportok nem telepszenek rá teljesen az általuk képviselt társadalmi szférákra. A magyar társadalom elitjének konszenzuális egysége ezért nem valósult meg: egy szinte hegemón elitcsoport jellemzi, aminek a versenytársai gyengék és kicsik. (...)
A kormány gyakorlata végül is nem sokban tér el a korábban hatalmon lévő baloldali liberálisok gyakorlatától. A művészeti elit akkor is a kormányzati elittel azonos ideológiai nézeteket vallott.
Ebben a vitában két narratíva van. A jobboldali narratíva szerint a kultúrában korábban kialakult baloldali-liberális túlsúlyt csökkenteni kell, ki kell egyenlíteni. Ezzel szemben a másik oldal azt vallja, a korábbi túlsúly mintegy természetes állapot, ami azért alakult ki, mert a jobboldaliak eleve tehetségtelenebbek, nincs keresnivalójuk a kultúra döntéshozatalában. Ebből is látszik, hogy a művészeti elit esete azért különleges, mert régóta kialakult egy jobb- és baloldali tengely körüli belső ellentét. A belső törésvonalhoz képest az aktuális politikai beavatkozási kísérletek másodlagosak, ezeket a művészeti elit igyekszik is lerúgni magáról. A kormányzati elit beavatkozási törekvéseinek sikerességét illetően ezért szkeptikus vagyok. A kutatási eredményeim inkább arra utalnak, hogy a művészeti elit belső viszonyai sokszor akkor is erősebb tényezőnek bizonyulnak, amikor a forrásoknak az MMA által végzett elosztására kerül sor.”