Testvér lészen minden ember, már amennyiben nem arab

„A feministák nem unalmukban mentenek összevert nőket, és a menekülők sem azért jönnek Európába, mert életveszélyes hajókázással, hűtőkocsik platóin megfulladva gondolnák elűzni ősi kultúráik átható unalmát. Az érdekeik nemhogy ellentétesek volnának, sokkal inkább összecsengenek.

Ha választanom kell a melegek, a nők, a zsidók és a menekültek között, akkor vajon melyiket akarom majd jobban megmenteni? Ez a kérdés újra és újra felbukkan, sokszor elgondolkodtató szexuális fantáziák kíséretében, melyek a migránssimogatók megerőszakoltatásáról szólnak, amitől majd bizonyára megváltozna a véleményük.

»Kedves Réka, csak annyit kívánok Önnek tiszta szívemből, hogy kicsit tágítsák a tudását a vagináján keresztül ezek a kedves iszlám fiatalemberek… Most mit sikít? Ja, hogy ez akarata ellenére történik?! Ugyan, csak kicsit befogadóbbnak kellene lennie…« – ez csak egy abból a néhány ezer kommentből és üzenetből, amelyekkel tavaly nyár óta találkoztam.

Közös vonása ezeknek az aggodalmaskodóknak, hogy mind az ide érkező idegenektől féltik a nőinket (ez például@konzervativanarchista megfogalmazása, a Bataclan-tragédia utáni órákban neki éppen civilizációk harcát volt kedve játszani), de egyáltalán nem érzik szükségét annak, hogy ugyanezeket a nőket megvédjék a honfitársaik képében rájuk leselkedő veszélyektől, sőt. Puzsér Róbert éveken belül rendszeressé váló nyilvános kövezéseket vizionál, amik a »tesztoszterontól duzzadó, sokszor analfabéta« férfiak Európába fogadása következtében kellene előálljanak, ugyanakkor azt rettegi, hogy a nőmozgalom az ő kasztrálására tör, pedig hát, legyünk őszinték, Puzsér fallosza határozottan hidegen hagyja a nőmozgalmat. Mondjuk a logosza is. A feminista elméleti diskurzusokban a fallosz (görög eredetű kifejezés) nem feltétlenül, sőt megesik, hogy egyáltalán nem egy testrészt jelöl, hanem az elnyomó pozícióban lévő ember mások felett gyakorolt hatalmát. Puzsér azonban szemmel láthatóan még saját magán sem tud uralkodni – de ezzel nincs egyedül.

Ezeknek az embereknek a nők mint javak, mint tulajdonolható, alkalmasint megmentésre váródolgok szerepelnek az elbeszéléseiben. A tragédia a megszólalók számára az, ha ezeket a fehér testeket, az európai újratermelődés engedelmes edényeit most majd barna testek fogják ugyanúgy használni, ahogyan inkább nemzettestvéreink akarnák. Legalábbis erre utal, hogy e kegyes honfitársak nem kelnek ki magukból, amikor egy-egy Oktoberfest alkalmával kétszáz nőt megerőszakolnak vidám germán barátaik. Nem verik az asztalt jobb családon belüli erőszak törvényért, nem masíroznak felháborodottan, amikor budapesti férfitársuk machetével és vascsővel támadja meg és a saját sírját ásatja meg a csajával. Mondhatnánk, hogy ez extrém eset, de speciel exekkel saját sírt ásatni nem egy precedens nélküli dolog Magyarországon az elmúlt néhány évben.

Magyarországon évi ötvennél is több nőt öl meg a partnere, azaz heti egy nő hal bele párkapcsolati erőszakba, és ezek csak a halálos áldozatok, és csak azok, akikről tudomást szerzünk. Az ellátórendszer hiányos, a menedékházakban nincs férőhely, a törvény alkalmatlan, a hatóság képzetlen, a média számos esetben elnéző és/vagy áldozathibáztató. Nem nüanszokról vitatkozunk, hanem emberéletekről. Ez nem unatkozó nagyságák csipkeverő szakköre, akik jódógukba már nem tudnak mit kezdeni a végtelen mennyiségű idejükkel.

Ahogyan a menekülők sem azért jönnek Európába, mert életveszélyes hajókázással, éhezéssel, járványokkal, hűtőkocsik platóin megfulladva gondolnák elűzni ősi kultúráik átható unalmát. Jelenleg épp tízezer menekült gyerek számít eltűntnek mindazok közül, akiket regisztráltak Európában, és kiterjedt néprajzi tudásunk dacára sem ismerünk semmilyen bevett arab gyerekelhagyó népszokást, ami megmagyarázná, hogy ez miért jó az ide tartóknak. Mert nem jó nekik. Nem örömükben jönnek.

A Közel-Keleten számunkra elképzelhetetlen háborúk folynak. Az arab tavasz végigsöpört Észak-Afrikán és a Közel-Keleten, a lázadók megpróbálták megbuktatni az Európával és Észak-Amerikával szövetséges iszonyú diktátoraikat Tunéziában, Líbiában, Egyiptomban, Szíriában és még sok más országban. A felkeléseket a legtöbb helyen vérbe fojtották, bár Tunéziában épp egész sikeresnek tűnik a folyamat, a legutóbbi Nobel-békedíjat éppen az a liga kapta, akik a demokratizálódási folyamatot menedzselik ott. Szíriában azonban, ahonnan most a legtöbb menekülő jön, pillanatnyilag Putyin bombázza a civil lakosságot, hogy segítsen a helyi diktátor Aszadnak helyreállítani a hatalmát. Akiben ez nem idézi meg 1956-ot, annak javaslom bevonni a történelem érettségijét. (Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy arról az 1956-os magyar forradalomról beszélünk, amelyet, mint a padlószeget vertek le a szovjet csapatok, mert a támogatásunkra hívott nyugati hatalmak épp Egyiptom újragyarmatosításával voltak elfoglalva ahelyett, hogy minket támogattak volna.)

Az arab tavasz felkelői épp olyan sokfélék, mint a mi ötvenhatosaink. Ahogyan itt is voltak köztük nyilasok és restauráció-pártiak, voltak durva lincselések és céltalan utcai erőszak, úgy az arab felkelők között is vannak jobbról és balról is szélsőségesek, hülyék, elvetemültek, és igen, a Tahrír téren is erőszakoltak meg nőket. És volt és van mindkét forradalomban nagyon sok jóhiszemű demokrata, szakszervezeti aktivista, diák, anya és apa és mindenféle emberek, akik igazságosabb országokban akarnak élni. De ezzel együtt sem állítja senki, hogy az arabok kivétel nélkül mind nagyszerű emberek volnának.

A probléma éppen azzal van, ha általában az arabokról beszélünk, mintha létezne valamiféle egységes karakterisztikája ennek a 430-450 millió embernek, akik Indonéziától Brazílián át Németországig élnek szerte a világon, nagyon változatos kultúrákban, nagyon különböző jogrendekben, és még ennél is sokfélébbek a politikai állásfoglalásaik. Sokuk, az ide érkezők többsége a miénkhez hasonló fejlettségű országokból igyekszik hozzánk. Ha megnézi az ember a bombázások képeit, épp olyan településeket lát rajtuk cafatokra esni, mint a mieink (csak sokkal nagyobbakat). De őket is kedve-kénye szerint keveri a közbeszéd az iszlámmal, 1 milliárd 600 millió ember vallásával, amiről meg aztán végképp semmit nem tud. Régóta gyanítom, hogy a magyarországi véleményalkotók nagy része az Egri csillagokból tájékozódott az iszlám felől. Viszont a tévhiteit kiválóan képes a meglévő rasszizmusa igazolására használni, így lett egy sor publicisztikában, de híradásokban is az összes menekülőből kecskékkel háló, analfabéta terrorista.

Pedig volna mit végiggondolni a szír helyzeten. Az önkényúr és a terroristák közé szorult civil lakosság köréből ugyanis feltűnően nagyon kevesen csatlakoznak bármelyik oldalhoz – még a felkelőkéhez is alig. A hadurak seregeit zsoldosok alkotják, míg a terroristák egészen kevés fanatizált fiatallal törnek világuralomra, és a többi tizenmillió ember ezek elől menekül. Száz évvel az első világháború tömegpszichózisa után egy instabil régióban a lakosságnak esze ágában nincs bármelyik oldalon fegyvert fogni, mert nem látja értelmét. És igazuk is van. Azaz a ma élő szírek elsöprő többsége sokkal okosabb, mint az európai népesség volt egy évszázaddal ezelőtt.

És az európaiak tekintélyes része is okosabb már. A kezdeti menekülthullám óriási segítő tömegeket mozgatott meg. Életemben először azt éreztem, Magyarország talán tényleg keresztény ország, a kereszténység egyetlen valódi értelmében: az irgalom és a felebaráti szeretet vezérelte a kezeket. A kormány ezzel szemben mostanra terroristának nyilvánította az összes menedékkérőt és kizárta őket az országból – akik mégis bejutnak, azokat meg bezárja –, és azóta is hallgatják a segítők, hogy ők tehetnek Európa elestéről.

Nos, ez badarság.

Méghozzá nem csak azért, mert, a menekülők nem azok a barbárok, akiknek képzelik őket, hanem pont azok elől a barbárok ellen menekülnek. Nem is azért, mert Európa cseppet sem olyan fenséges, emelkedett és emberbaráti hely, mint azt szeretjük képzelni róla. Hanem azért, mert a sokat féltett európai szabadság, egyenlőség és testvériség abszolút fogalmak, és nem alkalmazhatunk rájuk korlátozásokat. Olyan nincs, hogy testvér lészen minden ember, kivéve, ha arab. Egyesíted szellemeddel a gazdag fehér bennszülött Európát, a többiek meg mehetnek a levesbe.

A jogrendünk, a menekülők és menedékkérők jogait is rögzítő genfi egyezmény, az emberi jogok abszolút érvényű fogalmak, ezekre építettük fel – állítólag – a csodálatos kultúránkat. Ha valóban olyan csodálatos, mint azt képzeljük – és szerintem az –, akkor ki fogja állni a próbát.

Az egyenlőség ugyanis nem fogy el attól, hogy kiterjesztjük. Épp ellenkezőleg.

Ha azt kívánjuk, hogy a szabadság és egyenlőség Európája fennmaradjon, akkor azt működtetnünk is kell. Számos történeti bizonyítéka van annak, hogy a sokféleség politikai, de gazdasági előnyökkel is járt azon kultúrák számára, amelyek megtanultak élni vele. És rengeteg olyan példát ismerünk, amikor a bezárkózás összeomláshoz vezetett. Az elmúlt néhány évezred alatt lassan ugyan, de az erőszakmentesség irányába törekedett az emberiség. Ha ilyen életet kínálunk azok számára, akik közénk érkeznek, nekik is az lesz a legfőbb érdekük, hogy hozzánk hasonuljanak. Látunk már csodákat a pedagógia és a szociális munka területén, sajnos azonban éppen ezekről a területekről vonják ki a pénzt és az autonómiát az elmúlt harminc-negyven évben, pedig ezek menthetnék meg az életünket. Ehhez tisztes ellátórendszer, bivalyerős integrációs intézményrendszer, nagyon jó oktatás és valós jogegyenlőség, meg hát persze politikai akarat kellene.

Ha nem találjuk elég szigorúnak a nők elleni erőszakot büntető törvényeinket – ahogyan azokat régóta kritizálják a szakemberek és az érdekvédők –, akkor fejleszteni kell a vonatkozó rendelkezéseket, és következetesen alkalmazni az erőszaktevőkre, zaklatókra, a bőrszínüktől függetlenül.

Tehát ha választanom kellene a melegek, a nők, a zsidók vagy a menekülők érdekeinek védelme között, úgy eszem ágában nem volna választani, mert ez téves felvetés. A kultúránk megóvásához elsősorban annak alapelveit kell gyakorolnunk, különben mi magunk veszejtjük el azt.”