„Alkoholista vagyok, de pap szeretnék lenni”

„Ahhoz, hogy valaki idejöjjön, hinnie kell abban, hogy Isten segítségével gyógyul meg?

Egyszer jött hozzánk valaki, aki azt mondta, az agykontroll segítségével meggyógyítja magát. Nem fogadta el, hogy bármiféle természetfölötti hatalomtól kérjen segítséget. Rájöttem, hogy az a lényeg, hogy tiszta maradjon, akkor sok csoda történhet. Az Isten úgy is szereti őt, ha ő nem érti meg, hogy rá kell bíznia magát. Jézus a szabadító, és ha szeretem embertársamat, akkor Isten szereti és gyógyítja őt.

Feltétel, hogy józan legyen, aki ide érkezik?

Nem. A szándék fontos, hogy akarjon az lenni. Aki közénk jön, az beteg. Tapasztalatból tudom, hogy egy bizonyos fázisban innom kell, hogy működjek. Felkelek, és ahhoz, hogy ne remegjen kezem-lábam, innom kell, és aztán egész nap tartanom kell azt a szintet (a szintivónak). Az alkohol átveszi az uralmat. Ott van a gondolataimban, hogy hol lesz buli, kinek lesz születésnapja, mikor juthatok alkoholhoz. Ezért kell a kórházi kezelés, hogy kitisztuljon az alkoholból. Eljön hozzánk, elfogadjuk úgy, ahogy van, és lassan megérti, hogy gondolkodásmód- és életmódváltoztatásra van szükség, amelyben Isten segíti őt.

Arról még nem mesélt, hogy lett mégis pap.

Amikor kijózanodtam, megfogadtam, ha egy püspök még szóba áll velem, pap leszek. Beer Miklóst még a szemináriumból ismertem, ahol filozófiát tanított, beállítottam hozzá: – Alkoholista vagyok, de pap szeretnék lenni. Ahogy mondani szokták, »dobott egy hátast«. Hm...hát jól van, Gyurikám, hm...erre majd még visszatérünk, Isten áldjon. Ennyit mondott, de szóba állt velem, nem volt mit tenni. Leányvárra mentem, ahol az alkoholista papok gyógyulnak. Havonta-kéthavonta találkoztunk a püspök atyával, tudtam, hogy figyelemmel kísért, küzdött értem, de sokáig nem jelezte, hogy mi a szándéka velem. Egyszer azt is megkérdeztem tőle, lehetséges volna-e, hogy musttal misézzek. Akkoriban a monori plébánián voltam kisegítő, a hívek kezdtek el nyaggatni, hogy kérdezzem már meg a püspököt. Végül el is mentem hozzá, de csak nem vitt rá a lélek, hogy előrukkoljak vele, néztem az órámat, tudtam, hogy pár perc és vége a beszélgetésnek. És akkor hirtelen megkérdezte: – Mit szólnál hozzá, ha az idén diakónussá szentelnélek? 2007. június 16-án pappá szentelt. Miklós atyában az irgalmas, új lehetőséget adó, senkit le nem író Isten jóságát tapasztaltam meg.”