A képlet ára

„Már-már annak sincs igazán jelentősége, hogy valaki bűnös-e vagy ártatlan – a vajmennyiség a fülek mögött belepi egész politikai kultúránkat, fertőzi a közéletet. Közben mendemondákból tele a padlás. Időnként azt sem lehet szétszálazni, hogy a tapasztalat hiánya vagy a tisztánlátást elhomályosító karriervágy termel aktákat, amelyek részben, vagy mindenestül elvéreznek.

Igaz, politikai kampányok idején jó szolgálatot tesznek, múlhatatlan érdemük, hogy maradandó jelzős szerkezeteket ragasztanak egymásra az ellenfelek, csak elfeledkeznek róla, hogy ezek hatása úgy terül szét, mint a guanó – és a »politikai holtidőben« a nagyérdemű szédelegve tekint körül a meghurcoltak, avagy a slampos vagy rossz irányban kutakodó gyanúsítással vakvágányra vitt ügyek és a jó ügyvéddel felszerelkezett szemfényvesztők seregén.

A legfurcsább, hogy mintha mindenki megkönnyebbülten sóhajtana fel ilyenkor. A történetek elejétől a végéig rózsaszínbe öltöztethetők, hiszen ameddig szükség volt rá, eláztatták az ellenfelet, szépen összeállt minden, s mire mégis szétesett, eredeti funkciója annyiban változott, hogy holtában azt bizonyítja: független a magyar igazságszolgáltatás.

Tény, hogy a maguk módján ezek is kirakatperek.”