Vissza- és előretekintés

Hollai Hehs Ottó Németországban élő publicista írása. A cikk eredetileg az erdélyi Krónika lapban jelent meg, a cikket a szerző engedélyével közöljük.

Abban mindenki megegyezik, hogy az elmúlt esztendő nem sok jót és szépet hozott Európának. Persze mint minden, ez is relatív, mert vannak olyan gazdasági területek – akár az anyaországban, akár pl. a németeknél –, amelyek nagyszerű eredményeket értek el, és ezek a sikerek sok ember számára anyagi fellendülést, foglalkozásbeli megelégedést hoztak.

A német ipar továbbra is jól teljesített, az államadósság csökkent, az export mellett pedig a lakosság fogyasztása is növekedett. Szóval minden jó lehetne, idén még a nyugdíjak is emelkednek, de az év végére a németek hangulata mégis mélyponton. Ennek kézzelfogható magyarázata elsősorban a Merkel-kormány zavaros, határozatlan és az országra veszedelmet jelentő migrációs politikája.

Ne felejtsük el azonban, hogy a németek két „kedvenc” területén is botrányos események történtek. A német autóipar óriását, a Volkswagent ért támadások nagyon érzékenyen érintették a németeket, mondhatni a szívükre vették, de hasonlóképpen a foci körüli korrupciós botrányok is negatívan befolyásolták a hangulatot. Tudjuk, minden csoda három napig tart, és ha nem is gyorsan, de a VW-t is kihúzzák a gödörből, a labdát pedig tovább rúgják, legfeljebb egy-egy nagyfej majd lerepül a nyakakról.

Német félelem

A németek mai hangulatával kapcsolatban sokan emlegetik az ún. „germán Angst” kifejezést, mondhatni fogalmat, amit az angolok találtak ki, mert szerintük a németeknek van egy, másokkal összehasonlíthatatlan viselkedése, melyben gőg, tétovázás, szorongás és indokolatlan félelem párosulnának. Ha a „német félelem” az utóbbi időben tényleg megnőtt, ezt elsősorban a százezres bevándorlótömegek okozták. Nos én – az angoloktól eltérően – ezt a kvázi tipikus német félelmet inkább azzal magyaráznám, hogy a német alaptermészet rendszerető, pontos, a megszokott életritmust előnybe helyező, és ha ezt valami kívülről megzavarja, akkor beállhat egy zavar, ami természetesen aggódásban, félelemben is megnyilvánulhat.

De legyünk őszinték, egész Európára jellemző a félelem, mert egyszerűen van mitől félni. Félünk a jövőtől, mert ez teljesen bizonytalan, félünk a terrorizmustól, mert senki nem tudhatja, hol robban egy bomba, hol bukkan fel egy öngyilkos merénylő, félhetünk a háborútól, mert a világ nagy részén naponta ölik egymást az emberek, nincs garancia, hogy ebből nem lesz nagyszabású háború. Sorolhatnám még, hiszen a már meglévő, de ismeretlen betegségektől is félhetünk, hiszen erre is volt már példa különböző járványok esetén. A félelem az emberi természet része; a cél az kellene legyen, hogy a félelem okait a lehetőségekhez képest megszüntessük.

2015 nem volt kellemes év, mert olyan tendenciákat tapasztaltunk, melyek nem véletlenül, de nem is magától érthetően, hanem igenis célzatosan Európa ellen irányultak. Milyen év lehet 2016? – kérdezik most sokan. De teljesen értelmetlen a jósolgatás, semmit nem lehet előre kiszámítani, hiszen látjuk, hogy világunk politikai helyzete egyik napról a másikra gyökeresen megváltozhat. Valószínű, hogy Európa lassan magához tér a kábulatból, és rádöbben, hogy az évi egy vagy talán másfél milliós bevándorlóval nincs mit kezdeni. A remény, hogy a migránstömegeket az európai kultúrába integráljuk, teljes illúzió és ezt már azok is tudják, akik kezdetben még ösztönözték a bevándorlást, elsősorban gazdasági megfontolásból. (Európának nincs szüksége munkaerő-importálásra, amíg az Unióban több mint 20 millió munkanélküli várja, hogy munkája legyen, és ebből ötmillió 25 éven aluli).

Az is biztos, hogy – éppen a menekültkérdés miatt, de nemcsak ezért – Kelet- és Nyugat-Európa közé egy választófal épül, melyet nagyon nehezen lehet majd ismét lebontani. A volt szocialista tömb országai nem akarják népeiket a muszlim tömegekkel összekeverni, ezt külön-külön, de együttesen is kijelentették. Vitás külpolitikai kérdés az Oroszországgal való kapcsolat is, melyben a keleti tömbből a lengyelek, a balti államok a skandinávokkal és angolokkal együtt erősen oroszellenesek, míg a németek és Közép-, illetve Dél-Európa népei az oroszokkal való normális együttműködésre hajlandóak.

Békére várva

Európa 2016-ban nem oldja meg a problémáit, sőt az igazi válság csak most kezdődhet, ideje tehát a sok felesleges és haszontalan vita helyett okos megoldásokat keresni. Komoly szakértők javasolják például, hogy Európa vezetői a menekültkérdést nyíltan és ellenséges szándék nélkül az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) elé kellene terjesszék, hiszen saját népeikről, saját hittársaikról van szó. Az iszlám világ 57 országának összterülete 26 millió négyzetkilométer, ami hatszor nagyobb, mint az Európai Unió és 75-ször nagyobb, mint Németország, ahova a muszlimok nagy része olyan lendülettel igyekszik, mintha itt volna a mennyország.

De a „földi paradicsomot” nem idegenben, hanem saját hazánkban, szülőföldünkön kell megteremteni, ez mindenkire vonatkozik. A milliárdokat, melyeket Európa a menekültekre költ, az iszlám államokban nagyon jól fel tudnák használni, hogy saját népeikről, muszlim testvéreikről gondoskodjanak. Ezt az elképzelést komolyan fontolóra kellene venni és tárgyalásokat kezdeni az iszlám szervezetekkel. Ehhez viszont béke is szükséges. Béke nincs, de a jó és okos szándék is hiányzik úgy Európa, mint az iszlám világ vezetőiből, hogy az Egyesült Államokról ne is beszéljünk. A világ egy felbolygatott darázsfészek, ahol mindenki csípi a másikat, csak a saját érdekeit nézi, semmi közös gondolat, közös elképzelés. Feltehető a kérdés: tényleg ilyen rossz az ember, az isteneszmény helyett az ördög irányítja, vagy politikusaink ennyire buták, hogy nem látják a hibáikat, nem látják, hogy a világot rossz irányba vezetik?

Ha tényleg igaz, és elfogadható az összeesküvés-elmélet, akkor is logikátlan, ami ma történik, mert a háborúzás, az emberi élet leértékelése nem menti meg azokat sem, akik ezt előidézik. A közös bajok, a közös pusztulás elől nem lehet menekülni, ha a világ pusztul, akkor azok is elpusztulnak, akik ezt a káoszt előidézték.

Ebben az évben nem valószínű, hogy különösen nagy változások lesznek, mert a világpolitika erői még méregetik a lehetőségeket, latolgatják, milyen lépésekkel lehet terjeszkedési céljaikat megvalósítani. Mert a legnagyobb baj éppen ott van, hogy a „szuperhatalmi törekvések” még nem mentek ki a divatból, még mindig azt hiszik egyesek, hogy a világot egy központból lehet dirigálni. Sajnos ezt az „uralkodási mániát” az amerikaiak nem tudták a fejükből kiverni, és ez okozza a világon a legtöbb konfliktust. De ne essünk tévedésbe: amikor az amerikai szuperhatalomról beszélünk, nem az amerikai népről van szó, hanem arról a kb. 200 óriásvállalatról, amelyek a Föld összes forrásainak több mint egynegyedét ellenőrzésük alatt tartják. Ezt nem én találtam ki, hanem Noam Chomsky és más szakértők állítják, akik erősen bírálják az amerikai külpolitikát. Amíg ez a külpolitika nem változik, addig nem lesz békesség a világon.

Az Európai Unióban is bajok vannak, mert a sokat dicsért demokrácia csak elavult fogalom, hiszen a nép akaratával és elképzelésével ellentétesen a német kancellár és a hasonlóan gondolkodó uniós vezetők egy olyan folyamatot támogatnak, mely súlyos veszélyt hozhat Európa népeire, az európai kultúrára, az európai társadalmi fejlődésre. Európa népei viszont visszautasítják a kontinensre erőszakolt kényszerbevándorlás minden formáját.

Közép-kelet-európai összefogást

Mit lehetne tehát tenni? Ha a Nyugat elsősorban saját problémáival foglalkozna, és nem avatkozna más kultúrák belügyeibe, máris csökkenne a feszültség, és lassan a terrorizmus is elvesztené létjogosultságát. Az arab világtól nyersolajat vásárolunk, ez mindkét félnek jó és hasznos. De ne exportáljuk nekik erőszakkal a mi „demokráciánkat”, és ne igyekezzünk őket más életfelfogásra átnevelni. De ne is hívjuk meg őket hozzánk dolgozni, mert „összekeveredve” csak konfliktusok születnek. Ne felejtsük, hogy a Nyugat már régen egy „szekularizált világ”, az iszlám pedig az élet minden területén szigorú vallási törvények szerint szervezte meg társadalmát. Ha ezt a különbséget nem vesszük figyelembe, a két nagy civilizáció összecsapása elkerülhetetlen lesz, és a világ elpusztulhat.

Az Irán és Szaúd-Arábia között pár napja kezdődött konfliktus nagy veszélyeket rejt magában. Nem szabad beavatkozni, de meg kell velük értetni, hogy állítólagos (a mi szemünkben gyerekes) vallási kérdések miatt nem érdemes háborús hangulatot teremteni. A Közel-Kelet – a misztikusok szemében – mindig a „nagy világégések” helye, ahol a „harmadik világháború” is esedékes lehet. Nos az igaz, hogy a térségre ma is az a legjellemzőbb, hogy „mindenki mindenki ellen”, de ez nem kell feltétlenül világháborúhoz vezessen.

A Nyugat itt elsősorban a lassú „visszahúzódásra” kell összpontosítsa politikáját. Lássuk be: mi okoztuk ott a bajt, most adjunk lehetőséget arra, hogy ők maguk döntsenek a sorsukról. (Eltekintve állandó hódítási szándékaiktól, az Oszmán Birodalomban ők maguk jól megvoltak egymással). Az első világháború utáni nagyhatalmi „osztozkodás" teljesen felkavarta és megzavarta a Közel-Kelet stabilitását, és ennek okán azóta is állandó bajok vannak a térségben. Tanuljunk már végre történelmünk hibás lépéseiből, és kezdjünk okosan politizálni!

Nem lennék igazságos, ha nem ejtenék a „hazai” dolgokról is egy pár szót. A tények igazolták az orbáni migránspolitika eredményességét, de további okos lépésekre is szükség van. A visegrádi szövetségben nagyszerű az együttműködés, de nem elég erősek, hogy Brüsszellel szembeszálljanak, ezért a szövetséget ki kell bővíteni. A magyar politika lehet irányadó, de nem szabad szomszédjaink előtt a „vezérkedés" szerepében mutatkozni, ez ugyanis mindent elrontana.

Mindent közösen kell megbeszélni, és mások „ötleteit” is el kell fogadni. Kelet-Európa népei felül kell emelkedjenek néha jogos, sokszor vélt történelmi sérelmeiken, és a közös problémákat közös erővel kell megoldaniuk. Ha más kiút nincs, és az Unió vezetésével nem lehet közös nevezőre jutni, egy új, Közép-Kelet-Európai Szövetség létrehozása lehetne a megoldás. A magyar külpolitikának és diplomáciának ebben nagy szerep jutna.