Házasság, gyerek, család: közös munka, közös vállalás

A minap megtudtam, hogy családomban nem is én vagyok a „családfő”. Telefonos felmérésben vettem részt, ahol a demográfiai adatoknál a hölgy fahangon nekem szegezte a kérdést: a háztartásban egyébként ön a családfő? Nem tudtam hirtelen válaszolni, nem beszéltük meg a házasságkötéskor, hogy ki a családfő, én pedig nem vindikálnám magamnak ezt a címet –végtére is, mire fel? Megkérdeztem tehát, mi dönti el, hogy ki a „családfő”. Hát, aki a legtöbbet keresi! –  jött a válasz. Így tudtam meg, hogy egészen a közelmúltig nem is én voltam a„családfő”.

Aktuális téma ez manapság. Kövér László kezdte feszegetni a nőtémát: ő azt mondta, hogy „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. Tőle függetlenül, de a témába vágva Kovács Ákos arról beszélt az Echo TV-nek egy hosszú interjúban, hogy úgy érzi: a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak. „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. (…) [A dolguk] a női princípiumot betelejesíteni, nem? Valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni” − mondta.

A Telekom Ákos szavai nyomán felmondta az énekessel kötött szponzorációs szerződést, mire a kormány erre felmondta a minisztériumok Telekomos szerződését – azóta pedig arról beszélnek, hogy a Telekom megsértette az alaptörvényt, mert véleménye miatt „diszkriminálta” Ákost. Kész is a „botrány”.

*

Akkor első körben tisztázzunk pár dolgot: ez nem diszkrimináció. Ákosnak megvan a joga a véleményéhez, a Telekomnak meg a sajátjához. Egy magáncég egy előadóval kötött szponzorációs szerződést. Az, hogy ezt felmondja, mert nem érzi vállalhatónak a művész világképét, az a cég és a művész magánügye. Semmilyen alkotmányos jogot, de még jogot sem sértett a Telekom – ráadásul az egészhez semmi, de semmi köze a kormánynak. Óvodás tempó és durva félrevezetés folyik a témában – ráadásul a hírt úgy tálalták először, hogy az összes szerződését bontja fel a kormány, csak később javítottak a jóval kisebb léptékű verzióra. Mozgott is a Telekom-árfolyam rendesen.

Képzeljük el a fordított esetet: XY művész mondjuk a melegházasság mellett szólal fel nyilvánosan, mire az őt szponzoráló cég felmondja vele a szponzorációs szerződést. Nyilván hatalmas felháborodás övezné a lépést egyik, csendes támogatás másik oldalon – mint most, csak fordítva. A kormány vajon ebben az esetben is kiállna a véleményszabadság mellett és felmondaná a szerződést az adott céggel? Vagy csendben bólogatna? Igazából mindegy: a kormánynak akkor sem lenne hozzá az ég világon semmi köze.

Most, hogy letudtuk a fenti kötelező köröket, beszéljünk arról, amit Ákos mondott.

*

Nem tudom, van-e egyáltalán olyan, hogy ez vagy az lenne a „nők dolga”. Férfi nem tud gyereket szülni, erre csak a nők képesek – de nem muszáj nekik. Ugyan sokak szerint van még mit dolgozni az emancipáció terén (van is), de az is tény: a folyamat legfontosabb szakaszán már túl vagyunk Magyarországon is. Ez van. A nők jogilag egyenlőek, hivatalosan semmiféle megkülönböztetés nem érheti őket. Magyarul: ugyanazért a munkáért bizony keressenek ugyanannyit mint a férfiak. Pont.

Számos példán látom a környezetemben, hogy a gyerekvállalás és a karrier nem feltétlenül zárja ki egymást; a gyerekvállalás kitolódásában pedig a karrierjüket esetlegesen féltő nők mellett ugyanolyan komoly szerepet játszanak a gyermeteg, elköteleződéstől rettegő férfiak – ők általában pontosan tudják, mi lenne a nő dolga, csak a magukéval nincsenek tisztában. Egy családbarát politika feladata nem az, hogy a visszacsinálhatatlan emancipációt visszacsinálva a nőket visszakényszerítse a szülés-takarítás-főzés hármasságba, hanem az, hogy anyagilag könnyebbé tegye a gyerekvállalást. Ezen a fronton viszonylag jó irányba halad a kormány politikája, ahogy arról Novák Katalin szakállamtitkár Kövérénél és Ákosénál jóval szimpatikusabb nyilatkozatai is beszámolnak.

Ákos szerint a „női princípium beteljesítése” a következő elemekből áll: tartozni valakihez, gyereket szülni valakinek. Az én fülemet is bántja ez a megfogalmazás. Én nem azt akarom, hogy a feleségem hozzám tartozzon, hanem azt, hogy egymáshoz tartozzunk; és azt sem akarom, hogy nekem szüljön gyereket, hanem hogy nekünk szüljön. Nem az én tulajdonom az a gyerek, de az övé sem; ez nem valami szerződéses munka, ahol egyszer csak megkapom a leszállított terméket. Házasság, gyerek, család: közös munka, közös vállalás – nem külön női vagy férfi princípium.

De én már minden bizonnyal Soros-féle genderőrületes „feminin férfi” vagyok. Például részt vállalok a házimunkában is. „Családfő” sem voltam egy jó ideig, ugyebár. Nem gondolom azt, hogy a férfiak dolga lenne megmondani, hogy mi a nők dolga. Ha a feleségem úgy döntene, akkor a gyerekkel is otthon maradnék. Miért is ne?

Vállalom, ha Kövér László ezért „nem akar engem”. Nem is bánom.