„Helyszínelés című esszéjében írja: »... P. is azt állította a nyáron, hogy én mindentől be vagyok szarva, mert az ötvenes évek lukából másztam elő.« Begyógyul-e valaha az ötvenes évek luka?
Valami gödörre, odúra gondolt ez a római barátom, de nem véletlenül mondott lyukat. Mert abban a pillanatban segglyukat is jelentett, a világ végbelét, amit a latinok anus mundinak mondanak. Az anus mundit nem lehet begyógyítani, az anus mundi állandó témája a művészeteknek, az úgynevezett végső dolgok és a végzetes helyzetek. Csupa olyasmi, amiről nem szívesen beszél az ember hangosan. Ezeknek éppen az a jellegzetességük, hogy nem múlékonyak. Ami egyszer megtörténik egy emberrel, azt nem lehet begyógyítani, legfeljebb kegyesen el lehet felejteni.
Szeptember 21-én Ön olvasta fel a szöveget. Milyen viszonyban van vele?
Mit mondjak, harminc év múltán nagyon érdekes volt. Nagyon kellett vigyáznom, hogy ne Ruttkai Éva, és ne Hegedűs D. Géza hangján beszéljek, hanem a magamén. Furcsa módon az ő hangjukon jegyeztem meg a saját szövegemet.
Inspiráló jelenlétével intenzíven segítette a próbafolyamatot, hogyan látja, milyen hatással van a Találkozásra, hogy Eszenyi Enikő, egy különleges érzékenységű női rendező rendezi?
Eszenyi nagy egyéniség, s ebből következik az érzékenysége. Nem hiszem, hogy speciálisan női lenne az érzékenysége. Az, hogy nő, mi több, színésznő, azaz a nőiség idolja, egyéniségének csupán egyik jegye. Lenyűgöző figyelni a próbán, ahogy a színészekkel dolgozik, a jelenlétét, az alázatát, az odaadását, a koncentrációját.”