„Elnök#
Nyilván úgy merült ez fel, hogy én elfogadható lennék, hogy Antall jó kapcsolatot ápolt velem, és elég komoly közös múlt kapcsolt bennünket össze az apja révén is. Tehát én számukra, úgy mondanám, egy kézenfekvő adottság voltam. Ezt egy nagyon kedves ismerősöm, egy rádiós úgy mondta, hogy azt hitték, mazsola leszek a kalácsban. Aztán kiderült, hogy kavics. Na, most én arról nem tehetek, hogy Magyarországon általában hülyének tartják, aki mosolyog. Érdekes módon az ország népe egészében nem tartja hülyének. Hogy miért kellett vállalnom? Most mit mondjak neked? Hiúságból kellett elvállalni, kötelességtudásból kellett elvállalni. Azért, mert az embernek volt egy elképzelése, amiről azt hiszi, hogy meg tudja csinálni. Talán fogadjuk el komolynak azt a kijelentésemet, hogy azok szolgája akartam lenni, akiknek szolgájuk nincsen. Ez volt az első beszédemnek is a fő témája. És mindmáig él. Hát, ha tényleg ezért vállaltam el, és nem hazudtam. Mindenesetre az ország többsége ma úgy érzi. Még nem volt meg a megállapodás az SZDSZ és az MDF között, amikor meghívott teázni a brit nagykövet. Kérdeztem, mit keresek én nála? Azt mondta, hát nem tudom? Én leszek az elnök, és van egy rossz híre: hamarosan érkezik Lady Diana és Károly herceg, és nekem kell fogadnom őket. Hogy honnan vette, hogy ezek meg fognak egyezni, ma sem tudom, de ami a hercegi párt illeti, abban igaza volt. Azt hiszem, háromnapos elnök voltam. Ferihegy, díszszázad. Én még soha életemben királyi fenségnek senkit sem szólítottam. De nem volt mit tenni, felmentem a repülőgépre üdvözölni őket. Ahogy jöttünk le, egyszerűen megkukultam, mert nem tudtam, mi a pontos megszólítás. A hallgatásomat Károly úgy értékelte, hogy talán az angolom nem elég jó. Kérdezte: beszéljünk inkább franciául? Erre én: azt hiszem, maradjunk az angolnál, mert franciául nem tudok. A hallgatásom oka pedig egyszerűen az, hogy az ön családja 700 éve gyakorolja ezt a mesterséget, én három napja. Úgyhogy ne haragudjon, de kissé gyakorlatlan vagyok ebben. Nahát ezzel a barátságunk megvolt. Állt velünk szemben a díszszázad, szólt a Himnusz, és nekem kiszaladt a szememből a könny. Persze, mert a nap a szemembe sütött! És a Himnuszt is akkor – azt hiszem – másodszor játszották nekem. Zsuzsa a hátam mögött állt, mellette Lady Diana, ekkora kalapban. Zsuzsa is elsírta magát, erre ő odaadta a kezét. Fogta a kezét Zsuzsának, és odaadott neki egy papír zsebkendőt. Érdekes, ez a naplójában is benne van: »azon a helyen, amikor Mrs. Gönczcel találkoztam, akkor éreztem először magam felnőttnek« – írja. Ebből egy tényleges barátság lett, én nagyon sokat tanultam tőlük. Károly hercegtől tanultam meg például az első díszvacsorán, hogy az ember az első fogásnál jobbra beszél, a második fogásnál balra beszél, a harmadik fogásnál jobbra a túlsó oldalra beszél, a negyedik fogásnál balra a túlsó oldalra beszél. Ennek később roppant sok hasznát vettem. Én rám azt mondták fiatal koromban, hogy úgy járok, mint a sivatag tevéje. Imbolygón. Amikor először kellett ellépnem a díszszázad előtt, megpróbáltam tőlem telhetően marcona pofát vágni és egyenesen menni. Nemigen sikerült.
Taxissztrájk#
Én akkor azt gondoltam, és ma is azt hiszem, hogy igazam volt, hogy ezt ott mindenképpen tárgyalásos úton kell megoldani. Rosszabbat elképzelni nem tudok abban a pillanatban, és nem tudtam akkor sem, mint hogy fegyveres erőszakot alkalmaznak ellenük. Még akkor is, ha nem dördül el a lövés. Antall akkor kórházban volt, de a pártjának a képviselői naponta többször jártak be hozzám a Botos Katitól kezdve a Kónyáig. Hát a Kónya akkor elég nagy tekintély volt. Aztán ott volt a Horváth Balázs, a belügyminiszter. Neki fogták a lábát, hál’ Istennek nem esett ki az ablakon. Na, ezt majd töröld ki a filmből! Szóval mindenki félt, hogy mi lesz. A taxisok is. Hogy is hívták a vezetőjüket? Horváth Pál. Hát az is szegénykém holtra volt rémülve. A párt (az SZDSZ – a szerk.) is holtra volt rémülve. Valahol fel kellett oldani ezt a helyzetet. Mind a két oldal odarohangált az én hivatalomba. És végül meg is oldották a helyzetet. Sőt, még az amnesztiába is belementek.
Fütyülnek#
Nézd, mindenki ott fütyül, ahol akar. Na jó, akkor ott a Parlament előtt én az egyetlen dolgot csináltam, amit lehetett. Tekintve, hogy nem tudtam, hogy hányan vannak és kik azok, gondoltam, addig várok, amíg elhallgatnak. És mivel nem hallgattak el, zsebre tettem a beszédemet és eljöttem. Igazam volt? Erőlködtem volna? Ha folytatom, akkor se hagyják abba. Hát nem azért jöttek oda, hogy abbahagyják. Nem azért volt sötét a téren, hogy én ne lássam, hogy hol vannak és hányan vannak? Nem azért kísérték rendőrök őket be a Parlament elé? Ugyan már! Aztán a végén megkerestem a tömegben azt, aki ezt az egészet szervezte, és mondtam, hogy szívemből gratulálok. Kérdezte, hogy mihez? Mondom: kitűnően megszerveztétek. »Csak nem gondolod?« – kérdezte. »Csak igen« – mondtam. Hát ez volt a vége, és ekkor elmentem.
Elődök, utódok#
Én voltam az első elnök, előttem példa nem volt. Én Horthytól nem tudtam tanulni. Egyrészt nem volt olyan szép epolettem, mint neki, nem tudok lovagolni, és fehér lovam sem volt. Ferenc Józsefnek pofaszakálla volt és király volt, úgyhogy nagyon nehéz volt kit utánozni. Tildy Zoltán semmiképpen nem volt példakép. Én ezt csináltam, mert ez van, ezt kell szeretni vagy ezt kell leszarni. Ez most már történelmi tény. Hogy ezután mi van, az már nem tőlem függ.”