„Németország, mióta Bismarck egyesítette, többször megpróbálkozott Európa maga alá gyűrésével. Úgy tűnik, ami háborúval nem sikerült az a békével simán megvalósul. Volkswagennel jobban megy mint Tigrissel, bár ez utóbbinál legalább a fogyasztási adatokat nem kellett meghamisítani. Persze, mint mindennek ennek is ára volt, ez az ár pedig a tökéletes és példa nélküli agymosás, amit a németeknek el kellett szenvedni.
Az út a Waffen SS- től a Willkommenskultur-ig hosszú és rögös volt, de biztos megérte; gazdaságilag mindenképpen.
A furcsa vágy, hogy Németország a morál őrtornya legyen Európában, minduntalan a nácizmus Szküllája és a libertarizmus Kharübdisze közé veti őket, és mindkét szörny legalább egyszer már meg is ette őket. Az a bajuk talán, hogy túlságosan lojálisak. Választanak valami hülyét maguknak és követik tűzön-vízen keresztül, ami bizonyára néplélek kérdése. A magyar néplélek például olyan, hogy akárkit választunk azt utána egyáltalán nem követjük, sőt a választás másnapján utálni kezdjük. Hogy akkor miért választjuk meg az a szittya néplélek itt, most nem tárgyalandó rejtelmei közé tartozik. Mondjuk nem is nagyon győzünk le gazdaságilag senkit.
Már csak az a kérdés, hogy a győztes Németország mennyire képes irányítani is ezt a meghódított kontinenst.
Meg kell mondjam, nem tűnik túl sikeresnek. A szatócsok és uzsorások királysága – fedőnevén liberális demokrácia – láthatóan csak addig működik úgy-ahogy, amíg az üzletmenet sima. Ameddig a dolgok maguktól is mennek, amíg a piac láthatatlan keze a fentnevezett szatócsok és uzsorások nagyon is látható kezével azonos. A kihívások ártanak az üzletnek, ezért elhárításukra azt a szellemdús stratégiát választják, hogy nem vesznek róluk tudomást.”