„Meglehetősen semmitmondók a visegrádi országok együttműködéséről szóló, időről időre kifejtett politikai elképzelések. Az egyik véglet temeti, a másik sokszor megalapozatlanul élteti a Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország között 1991-ben megkötött laza szövetséget. Ha valamilyen véletlen folytán azonos álláspontot tud képviselni a négy ország, akkor rögtön minden fél az országok közötti rendkívül szoros együttműködésről beszél, és a visegrádiak érdekazonosságát hangsúlyozza. Ha viszont éppenséggel Magyarország és Lengyelország álláspontja szöges ellentétben áll mondjuk a putyini politikával kapcsolatban, akkor mindenki egyből élve elföldeli a V4-et.
Az üres visegrádi kinyilatkoztatások sorában két üdítő kivételt lehet említeni, ezek egyike a frissen megválasztott lengyel államfőhöz köthető. Andrzej Duda a visegrádi együttműködés elmélyítésének szükségességéről beszélt legelső politikai nyilatkozatában, ami – tekintve, hogy Lengyelország a csoport legnagyobb tagja – bizakodással tölthet el minden Közép-Európa-hívőt. Sajnos a másik érdemi mozzanathoz 2012 októberéig kell visszapörgetnünk a V4-történelmet. Akkor a visegrádiak és Szlovénia Katowicében közös nyilatkozatot fogadott el az Európai Unió kohéziós politikájának jövőjéről szóló jogszabálycsomagról. A fejlesztéspolitika és az integráció térségi összefogással történő tematizálása, a térség láthatóbbá tételének elősegítése Győri Enikő volt EU-ügyekért felelős államtitkárhoz köthető.
De miért érdemes felidézni ezt a két beszédes momentumot? A Nemzetközi Visegrádi Alap – a V4-ek egyetlen állandó hivatalos intézménye – tizenöt éve segíti a térségi, határon átnyúló kezdeményezéseket, s anyagi forrást biztosít kulturális, oktatási, művészeti programokhoz. Az e célra szánt összeg tíz év alatt mindössze 61 millió euró, vagyis mintegy 17 milliárd forint volt, baráti 280 forint/eurós árfolyamon számolva. Ez önkényes számítással 280 millió forintra jön ki országonként évente. Sajnos ez az összeg nem elég ahhoz, hogy valódi visegrádi identitást formáljon, többek között azért sem, mert a pénzeket kizárólag a kulturális szférába irányították. Pedig irdatlan feladatok állnak a térség előtt.”