Magyarország, a szétvert arcú lány

„Próbáljuk már meg, hogy egy pillanatra lebontjuk a kormányzati szómágia takaróját! Képzeljük el, ahogy a kormányzati kompetensek megvitatják a négyféle »ideiglenes műszaki határzár« előnyeit és hátrányait. Miről beszélnek (már azon kívül, hogy ki kapja a milliárdos megrendelést)? Hogy melyik penge vág jobban, melyik szögesdrót tépi durvábban a »megélhetési bevándorlók«, a háborúk, a nyomor és a terror elől menekülő emberek, gyerekek, nők, férfiak húsát. Mert hát ugye mi másról beszélhetnének, friss tepertős pogácsa és egy pohárka jóféle, száraz vörösbor mellett? Ha a politikusok a »keresztény, európai kultúra« védelméről szónokolnak, képzeljük mögéjük a rettegő, űzött menekülteket! Vagy a Szegeden megvert lány arcát. A szomjúságtól kiszáradt gyerekeket. Ezek a realitások. A többi: hadova.

»Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos« – szól az 1984 egyik legmegrázóbb mondata. Nos, a jövő elkezdődött. Nevezhetjük akár szebb jövőnek is – nehéz megkülönböztetni már a Jobbikot a Fidesztől (meg a rajta fityegő »értékorientált« vasárnapi lakattól). Az úgynevezett »ellenzéket« meg egy elemes orrszőr-nyírótól (ennél nem tudok most kapásból haszontalanabb tárgyat kitalálni).

Egy-két éve a félhivatalos és informális jobboldali (jobboldali? van ennek még így értelme?) kommunikáció kedvelt fordulata volt a »bérrettegő«. Azokra használták, akik az ország fasizálódásának veszélyéről beszéltek. Én is ilyen „bérrettegő« voltam, bár fizetni senki sem fizetett érte, féltem ingyen is. Civil kurázsiból, ha úgy tetszik. Manapság már nemigen találkozom ezzel a fordulattal. Az ország, kérem, a legfelső szinten is fasizálódott. Megjöttek. Kéretik tudomásul venni. Kéretik ennek megfelelően viselkedni. Ha nem, beverik a pofánkat. Kéretik belátni.”