A Szegedről érkező vonatokat várjuk

„Mit csinálunk?

Osztunk civil adakozásból folyamatosan összegyűlő ásványvizet, ételt, tisztálkodási szereket, ruhát, cipőt, zoknit, takarót. A BÁH papírja alapján tájékoztatjuk őket, hogy melyik pályaudvarról indul tovább a vonat. Vannak, akiket átkísérünk más pályaudvarokra, ehhez BKV-jegyeket adunk. Elmondjuk nekik, miért fontos elmenniük a táborba. Van, aki elindul oda, van, aki másként dönt. Vannak, akik egy hete a pályaudvaron vannak.

Kik jönnek?

Afgánok, irakiak, szírek, szenegáliak. Nagy többségben fiatal fiúk, férfiak. Családok kisgyerekekkel, pelenkásokkal is. Egy idős nénit láttam, aki meggörnyedve, bottal is nehezen tett meg néhány lépést, az eltelt idő nagy részében tolószékben ült. Több kisgyerek van a családban. Unatkoznak, a tíz év körüli kislány megszólít minket, veszek neki 2 linzert, örül neki nagyon. Később édességet és buborékfújót hoz valaki, még jobban örül neki. (…)

Milyen a MÁV?

Az eső kivételével kiküldik őket is, minket is a pályaudvarról. Bár elvileg valamelyik vezető megengedte, hogy bent legyenek, legyünk, a helyi biztonságiak erről nem tudnak. Az épület előtt vagyunk, nekünk teszik szóvá, hogy kívül-belül szemetes a pályaudvar. Igyekszünk összeszedni a szemetet. A tető sok helyen beázik, nagy tócsákban áll a víz. Az eső levonultával ismét ki kell mennünk. Felsővezeték-szakadás miatt bizonytalan ideig nem járnak a vonatok. Borulnak a terveink, a menekültek órákig ülnek valahol az elakadt vonatokon. A szegediek nem tudtak mindenkit megetetni, megitatni, mielőtt felszálltak. Később ellentmondásosak az információk: ma már biztosan nem jönnek ide vonatok. A csapat nagy része a készletekkel elindul egy másik pályaudvarra. Közben mégis jönnek vonatok, gyerekes családokkal. Az elindulók egy része visszajön, más része már átment máshová. Éjszaka az is elhangzik, hogy le kéne lőni a menekülteket. Jaj! Az is, hogy leszedik a gyerekekről a cipőt, ruhát, hogy tőlünk kapjanak másikat. Ezek az emberek olyan kevés és kis csomaggal utaznak, hogy ha amellé szereznének még egy gyerekcipőt, ruhát, hát én azt sem sajnálnám tőlük.

Milyenek az utasok, a járókelők?

Többnyire közömbösnek látszanak. Egyetlenegy fiatal, izmos férfi kiabált oda nekik éjszaka, hogy takarodjanak innen haza. Egy padon üldögélő, hajléktalannak tűnő, járóbotos nő kiabált neki vissza. Szerencsére csak szájkarate ment.Ha bárkinek mosdóba kell mennie, csak a fizetős nyilvánosba mehet.”