Szuverenitás és közvetítők

„Most, amikor a küszöbön álló világbirodalom-váltás miatt egyre instabilabb a világhatalmi helyzet, különösen felértékelődik az a döntő fontosságú kérdés, hogy egy-egy lokalitás, mint amilyen Magyarország, képes-e saját ellenőrzése alá vonni e közvetítő mezőket. Lételméletileg fontos hangsúlyozni, hogy ezek a közvetítő mezők nem eleve deszakrális entitások, de természetüknél fogva hajlamosak a szakrális rend ellenőrzése alól kibújni. Aki ugyanis közvetít, az igen jól informált, hisz rálát az adott csere-komplexum mindkét oldalára.

Kicsit leegyszerűsítve, ő mindenkiről tud mindent, róla viszont, az esetek nagy részében senki nem tud semmit. És ez, a szélsőségesen aszimmetrikus helyzet egy idő után kikerülhetetlenné teszi, hogy ne csak éljen, de egyre brutálisabban visszaéljen rejtett hatalmi pozíciójával. Merthogy, és itt a lényeg, ezek a közvetítő mezők előbb vagy utóbb a történelemben mindig illegitim rejtett hatalommá váltak. Ők mindent és mindenkit ellenőriztek, őket viszont senki nem ellenőrizte, sőt nem ellenőrizhette. Öngerjesztő örvénylésként ugyanis egyre nagyobb hatalomra tettek szert, és ez egyre ellenőrizhetetlenebb lett, majd az ezzel együtt növekvő befolyásuk nyomán egyre inkább kényszeríthették a formálisan szuverén államokat, például Magyarországot, hogy az egész jogi szabályozási rendszert is az ő hatalomnövelő törekvéseik szolgálatába állítsák. 

A »rendszerváltás« egyik döntő fontosságú eleme éppen ez a folyamat volt. A maga létezését is tagadó globális hatalmi komplexum elsősorban ezeket a közvetítő mezőket igyekezett az ellenőrzése alá vonni. Az akkori magyar társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai elitek pedig részben tudatlanságból, részben gyávaságból, részben pedig korrupt becstelenségükből adódóan hagyták, vagy éppen elősegítették azt, hogy ezek a nagyrendszerek a globális hatalmi rendszer urainak kezébe kerüljenek. És lehetőleg olyan feltételekkel, amelyek egyben tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe hozták Magyarországot.”