Grúzia
15:002024. június 22.
Cseh Köztársaság
Törökország
18:002024. június 22.
Portugália

Élnek ott

2015. június 08. 15:31

Mert soha olyan jó nem volt magyarnak lenni, mint akkor, amikor pedig semmit sem tettem érte, sőt tinédzser voltam, hálátlan, tájékozatlan és naiv, de a végtelen, áradó rokonszenv és odaadás meglágyított.

2015. június 08. 15:31
Grecsó Krisztián
Vasárnapi Hírek

„Nekem senki sem szólt, hogy vannak. Hogy élnek ott magyarok. Békében vagy nem békében, félve vagy boldogan, hogy több száz kilométerre tőlünk, ha már egy borzasztó napja zötyögünk az öreg Ikarusszal a Viharsarokból, akkor egyszerre csak énekelve beszélő magyarokra találunk.

Nekem mindig csak a múltról beszélt az apám, hogy az a miénk volt, Vajdaság, Erdély, Felvidék, és könnyes szemmel, őszintén meghatódva simogatta az atlasz kopott oldalait, a birtoklás volt a fontos meg a hegyek, de azt sem ő, sem más (az iskolában vagy a plébánián) nem mondta, hogy most is vannak ott magyarok, akikhez mi tartozunk, akik tartoznak hozzánk, hogy nem csak a múlt van ott, a mi hűlt helyünk, a régi szép időnk, a valaha volt nagyságunk, hanem hogy jelen is van ott és jövő, és szerb, román, szász, cigány és zsidó szomszédok, emberek, akik alatt, bár mi szeretnénk így képzelni, nem mozdult el a falu.

(...)

Kilencven májusa volt, alig fél évvel a forradalom után, gimnazista voltam, komoly első éves, tavaszodott, a tanév vége közeledett, és azóta is életem egyik nagy kegyének tartom, hogy akkor eljuthattam Csíkmadarasra. Mert soha olyan jó nem volt magyarnak lenni, mint akkor, amikor pedig semmit sem tettem érte, sőt tinédzser voltam, hálátlan, tájékozatlan és naiv, de a végtelen, áradó rokonszenv és odaadás meglágyított. Az öregek, ahogy mi hívtuk a harminc fölötti néptáncosokat, egyfolytában sírtak, a férfiak is, sírtak a mezők előtt meg a táncházban, sírtak a házak mögötti kis pajtánál, meg ahogy a széki szalmakalapos legény kergette le a tehénkét a hegyoldalon, és úgy szidta, mintha dalolna, legalábbis az én fülem úgy hallotta.

(...)

Amikor látom, hogy a Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, és a most különösen nehéz sorsú Kárpátalján meg a szórványmagyarok többi, határon túli helyein azt kell, hogy megéljék, hogy ők a többségi magyarok szemében csak a múlt, az egykor volt nagyság, és a valaha volt birtoklás fontosabb, mint ők, hogy ők vannak, dolgoznak, írnak, esztergálnak, szeretnek, és hiába, hogy ezer és ezer kilométerekre tőlünk hazaként gondolnak ránk, itt nem gondolnak rájuk sehogy, akkor úgy szégyellem magam, mint a siheder néptáncos, aki este, bepálinkázva, éteri rajongással olvasta a fali kispolcon talált Kányádi Sándor-kötetet, a rongyos papírra nyomtatott verseket a dunyhás ágyban (olyan hideg volt májusban, meg lehetett fagyni), pedig nem is tudta, hogy a költő él, hogy a modern, kortárs irodalommal találkozott, és hogy ez egy életre meg fogja változtatni, amit szerelemről, hazáról, irodalomról és a reményről gondol.”

Töltődjön fel a Mandinerrel!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
machinemouse
2015. június 09. 13:14
Feltolult magyar érzelmektől fátyolos, büszke tekintettel múltba révedés. Sértett sebnyalogatás és panasz, ez az amihez ért ez a nép. Azért van pár határon túli, aki nem akar hozzád tartozni, csak mert ugyanazt a nyelvet beszéli...
Forsz
2015. június 09. 09:52
Na igen, Vasárnapi Hírek. Meg is lepett és nem kicsit ez a cikk. Egyébként pedig, bár legalább annyira ellenszenves politikailag ez az újság, mint a Népszava, de meg kell védenem a cikk szerzőjét. Igen, 1948. után tendenciózusan elhallgatták, hogy a magyarság jó része a határokon túl él. Iskolában ez szóba sem került. Atlaszt hiányoltok? Olyan Atlasz, amelyiken a történelmi Magyarország szerepelt, nem volt forgalomban, de kezdetben még a régieket sem volt tanácsos birtokolni, napláne mutogatni. És az, hogy a kádári idők végén még mindig ennyire tájékozatlan volt egy fiatal, az bizony nem érthetetlen. Én a hetvenes évek közepén többször jártam Erdélyben és sokat beszélgettünk az ottani magyarokkal, de szégyen szemre Brassóban egy utazási irodában az ottani férfi alkalmazott megfedett, mikor megtudta, hogy Magyarországról vagyunk, mondván, hogy akkor miért angolul szólok hozzá, hiszen Brassóban vagyunk. Még én sem gondoltam ezt, pedig a térképekkel és a történelmünkkel is tisztában voltam. Persze, azóta sokat romlott a helyzet; Kolozsvárott, Marosvásárhelyt akkor még mindenhol magyarul beszéltek. Egy kicsit az lepett inkább meg, hogy Kolozsvártól nyugatabbra, a Partium felé jövet, mennyi román falun jöttünk át. Tudom, mert egy helyen, ahol esküvő volt, meg is álltunk. A lakodalmasok nem beszéltek csak románul, de kedvesek és barátságosak voltak. Nem így a hatóság, a határőrök. Azok a bárdolatlan modortalanság és a hamis, álságos kivagyiság megtestesültségei voltak. Ha odafelé itt találkozott először valaki a határon túlival, ezektől azonnal csak az idegenséget tapasztalhatta.
néhai Ch.Pilot
2015. június 08. 17:06
Már a sajtóorgánum, ahol a cikk megjelent, is garantálja, hogy szóról-szóra hazugság az egész. Leginkább az utolsó bekezdés.
Burmin
2015. június 08. 17:02
Kedves Grecsó Krisztián, azért azt ugye tudja hogy 89 előtt is lehetett Erdélybe utazni a Felvidékre is. Igaz sokszor várakoztatták az embert a határon, igaz a szekusok jól figyeltek mindenkit, nem kevés embert ki is utasítottak és nem kevesen voltak akik ennek ellenére is utaztak és vittek mindent ami ott nem volt. Igaz a Kádár kor internacionalizmusa elnyomta ezeket a témákat, de hülye itt sem volt mindenki mondjuk elég volt kinyitni a történelmi atlaszt vagy a könyvtárban előkeresni a a Magyarország történelmi vármegyéi sorozatot Javasolnám a témában a jobb elmélyülést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!