Bábel látványtechnikával

„Ennek a »nem létező” erőnek a planetáris főhatalmát és diktatúráját valamilyen rejtélyes okból demokrá­ciának, vagyis »népuralomnak« szokták hívni. Túl azon az apróságon, hogy, ha valakinek, hát a »népnek« aztán soha nem volt, van és lesz uralma (ennek egyébként már a feltételezése is ellentmondás), a történet éppen arról szól, hogy a népet miként használják fel önmaga elpusztítására.

Ez a világparazitaként működő globalóma, úgy látszik, egy kifejezetten lusta élősködő, mert azt is elvárja, hogy a nép kifossza saját magát, az így nyert energiát egyenesen az ő szájába vezesse, majd amikor erre már nem képes, lehetőleg könnyen, gyorsan és olcsón önmagát is felszámolja. Kétségtelen, hogy nagyon energiatakarékos megoldás ez, és nyilván megvan a világparazita sok ezeréves ősmintázata is mindehhez. A bevándorlás fedőnevű jelenséghalmaz valóságalapja persze létezik, és állandóan növekvő, végzetes fenyegetésként eddig is jelen volt, de világméretű hisztéria csak azért és úgy lehetett belőle, ahogyan és amiért ez a pusztító világerő akarta. És éppen azért akarta, hogy mint a rák tudatának pánikja, hisztériája esetében, az iszonyú szorongás itt is feleméssze a maradék lelki energiáit is az emberiségnek.

A »projekt« jól halad, a globális látványtechnikai gépezet ontja a sokkoló és professzionálisan megrendezett »képeket«, így ugyanazon a »csövön« egyszerre »nyomatja« a rettegést, másrészt a hamis megnyugtatás illúzióját. Az eszelős verbális polgárháború, ami az ügy kapcsán Európa-szerte és Magyarországon is kibontakozott, arra utal, hogy a »fődestruktőr”, mint mindig, most is profi munkát végzett. Esély sincs már arra, hogy higgadt, nyugodt, őszinte beszédteret kialakítva szembesüljünk a kihívás valóságos természetével, és az arra adott közös válasz együttműködési tereiben próbáljunk átgondoltan és összehangoltan cselekedni. Pedig a lényeg viszonylag egyszerű. A Nyugat az elmúlt évszázadokban brutális csúcsragadozóként kíméletlenül letarolta a világot, és most a saját, mindent véres péppé daráló »műve«, és annak minden végzetes következménye készül ráomlani a mostani bevándorlók képében. Mert akkor, 1500 és 1950 között, a nyugati ember volt »bevándorló«, de ennek a »projektnek«a konstruktőre és finanszírozója akkor is ez a megnevezhetetlen világerő volt. A Nyugat népe és főként szakrális elitjei leginkább csak azzal vádolhatók, hogy hagyták és hagyják, hogy őket silány eszközként használva ez a bizonyos főkonstruktőr roncsolja szét a világot, majd ennek a pusztító következményeit elegánsan rájuk hárítsa. A szétvert világ menekültáradata ennek a világparazitának az anyagcsere-végterméke. Az »arab tavasz« nevű terrorakció-sorozatával ez a nem létező »birodalom« verte szét az Afganisztántól Szírián át Tunéziáig tartó »szűrőt«, ami eddig legalább fékezte ezt az áradatot, s most nemcsak, hogy nem fékez, de az ebben a zónában pusztító permanens polgárháború még jelentősen növeli is ezt az iszonyatot.”