„Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az MSZP-s szavazók zöme – mint annak vesztese – az 1990 és 2010 között létező rendszerre mondott (volna) nemet. Vagyis a magyarság legalább kilencven százaléka alakíthatta volna meg azt a nemzeti nagykoalíciót, amely történelmileg az egyetlen esélyt jelenthetné arra, hogy legalább elkezdjünk tanulni. Az elmúlt öt év nemzetstratégiája ugyan megpróbálta – mindezt felismerve – létrehozni azt a közös beszédteret, amelyben mindez elmesélhető, illetve a nemzet közös cselekvése felépíthető, azonban ez láthatólag csak részben sikerült. És ennek alapvető oka, hogy a múlt továbbra is feltáratlan, sőt egyre inkább feltárhatatlannak látszik. »Az, ki megvallja és elhagyja a bűnt, irgalmasságot nyer ennek általa«, mondja az írás, de a magyar nemzet, és főként az őt vezető, történelmünk során sokszor inkább »megvezető« elitek meg sem vallották, és el sem hagyták a bűnöket.
Nem gyarapodtunk kellően sem tudásban, sem bátorságban, sem becsületben. Trianon 1920-ban, Jalta 1945-ben, a »rendszerváltás látványtechnikai tűzijátéka« 1990-ben valójában ugyanannak a máig is azonosítatlan pusztító erőnek a műve, de csak azért ülhetett mindhárom alkalommal győzelmet felettünk, mert sem tudásunk, sem bátorságunk, sem becsületünk nem volt, hogy szembenézzünk vele. Amíg nem szerezzük vissza ezeket az erényeinket, naponta játssza velünk mindezt, mert Trianon és Jalta nem esemény, hanem folyamat, amely ma is tart, és az erényeink visszaszerzése nélkül még sokáig megmarad.”