A magyar paraszt, mint nemzetkarektorológiai jelenség mára nyomtalanul elolvadt, Stux úr a vészkorszak áldozata lett. És a helyükre nemigen lépett senki.
Esett már szó a Szekfű Gyula szerkesztette kötetről, amely 1939-ben, címével is – Mi a magyar? – megjelölve azt járta körbe, hogy miként lehet azt a nemzeti karaktert meghatározni, amely a magyarok döntő többségében közös, de más népektől különböző. A tanulmánykötet programja, tudva a megjelenés dátumát, világos: megkülönböztetni magunkat attól, ami a németet teszi, ellenállni a németség kiáradásának. Ebben az értelemben vitán felül progresszív kísérlet, nem véletlen, hogy a kor legjobbjait (Babitsot, Kodályt, Ravasz Lászlót, Gerevich Tibort) sikerült megnyerni szerzőnek.
Az egész művet átolvasva mégis az a mai olvasó benyomása, hogy a vállalkozás sikertelen maradt. Az 550 oldal terjedelmű kötet nem adott választ a címben feltett kérdésre. Ehelyett azt lehet megtudni belőle, hogy a kor jelesei milyennek látták, még inkább milyennek szerették volna látni a magyart.
Ezt a vágyképet talán legpontosabban Hóman Bálint fogalmazta meg – szavait Szekfű Gyula idézi (forrása: Magyar Történet, 3. kiadás, I. 92.):
„Egy helyütt Hóman Bálint mesterien foglalja össze az egykorú görög, nyugati, szír, arab források alapján a honfoglaló magyarok lelki tulajdonságait: elénk állítja »a honfoglaló magyart, kiben nem nehéz a szabadságot szerető, jogait ismerő, politizáló, idegenekkel szemben óvatos, körültekintő, sőt körmönfont, de alapjában nyíltszívű és egyenes, de sokszor állhatatlan, az élet küzdelmeiben bátor, munkabíró, nélkülözést tűrő, de a jólétet, pompát kedvelő, hallgatag és szófukar, de mulatozás közben kedélyes magyar paraszt lelki ősét felismernünk.«”
Számtalan más forrásból is tudjuk, hogy a két háború között nemzeti ideálképünk egyik markáns, talán meghatározó alakja a maga földjén gazdálkodó paraszt volt. Hova vezetnek ennek az ideálképnek a gyökerei? Két ágat biztosan meghatározhatunk: a német szellemi és politikai befolyással való szembehelyezkedést, és ugyanakkor a budapesti „idegen szívű” polgári kultúrától való elhatárolódást is.
Budapest önmagán nevetve állított párt ezen ideálkép mellé: Stux urat, a magát világpolgárnak képzelő, kövérkés Király utcai kereskedőt, aki sétapálcikáját forgatva kupléban dalolja el szerelmi kalandjait (például itt). A kupléhős Stux úr és a kevés szavú magyar paraszt – valahogy így festett a mi magyar önképünk 1930 körül.
A magyar paraszt, mint nemzetkarektorológiai jelenség mára nyomtalanul elolvadt, Stux úr a vészkorszak áldozata lett. És a helyükre nemigen lépett senki. Pedig a kérdés továbbra is itt van: mi hát a magyar? De az utóbbi hetven évben még abban sem sikerült megállapodnunk, hogy milyennek szeretnénk tudni magunkat. Pedig nem volna érdektelen megpróbálkozni a válasszal.
Május 21-én, csütörtökön mintegy 800 utassal indult útnak a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra, köztük a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteinek diákjai is szép számmal megtalálhatók. Összeállításunkban annak jártunk utána, hogy milyen programok várnak a résztvvőkre, illetve, hogy mit jelent a magyarság számára ez a zarándoklat.
Az önkormányzat indoklása szerint a közbeszerzésre azért volt szükség, hogy a parkolási rendszer gördülékenysége ideiglenesen biztosított legyen.
Töltse ki kvízünket!
A másik résztvevő a tervek szerint a Vasas stadionjában edz a meccs előtti napon.
Jöhet a vármegyék és a főispán megszűnése, de azt nem lehet tudni, mi következik ezután.
A kormány hatvannapos haladékot adott Budapestnek a szolidaritási hozzájárulás rendezésére.
Az új kormánynak úgy tűnik, nem lesz fontos az üldözött keresztények megsegítése.
Az iráni háború miatt az európai országok felgyorsítanák a tiszta energiára való átállást, azonban a német kormány ilyen törekvései jelentős akadályba ütközhetnek.
