„A halálbüntetést nem csak számos nemzetközi és EU-s dokumentum tiltja: tilalma az új alaptörvényből is kiolvasható. Mindezzel, vélelmezem, a miniszterelnök is tisztában van, ezért a téma lebegtetése csak egy célt szolgálhat: politikai célt. És bár a politika fogalmát az elmúlt 25 évben a balliberális »értelmiség« igyekezett negatív megvilágításba helyezni, tagadva a politizálás politikai karakterét és hangsúlyozva mindenekfelett a szakmaiság erényeit, rossz hírem van a számukra: a politika az bizony politika, ahol a politikusoknak politikai céljaik vannak, és azok eléréséhez politikai eszközöket használnak. Ez a politikai cél pedig jelenleg az, hogy a kormánypártok az időközi választások és a kormányzási stílusvita után (vagy közben) újra lefedjék a hazai közbeszéd tereit. Ehhez eszköz a halálbüntetés témájának felvetése: pusztán csak a vitának a kezdeményezése olyan ingerenciákat szült, amelyek még európai vizeken is fodros hullámokat vetettek. Pedig eddig mindig azt hallottuk, hogy a sokféle vélemény párhuzamos jelenléte, a vita mint olyan, önmagában hasznos, mert előrevisz. Most valahogy úgy tűnik, mégsem olyan jó ez a vita.
De nem csak ez az egyetlen hirtelen változás. Azok, akik most ellenzik a halálbüntetést, az élethez való jog korlátozhatatlanságára hivatkoznak, amelynél fogva az állam büntetőmonopóliuma nem terjedhet ki az élet (önkényes) elvételére. Ez egy legitim érvelés. Csakhogy nagyon furcsa mindezt azok szájából hallani, akik négy évvel ezelőtt az alaptörvény magzati élet védelmét deklaráló rendelkezései ellen gyűlölethadjáratot indítottak. Pedig ezen rendelkezések ugyanott találhatóak az alkotmányszövegben: »Minden embernek joga van az élethez (…), a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg«. Akkoriban ez utóbbi félmondat volt beállítva »doktriner ultrakonzervativizmusnak«, amely szembemegy a nemzetközi trendekkel és várandós anyák százezreit fogja illegális magzatelhajtásra kényszeríteni. Pedig tudvalevő volt, hogy mindez csak az Alkotmánybíróság által már kimunkált objektív életvédelmi kötelezettséget kodifikálja, nem a magzat (élethez való) alapjogát rögzíti, tehát az abortuszszabályokon nem is változtatott. (...)
Az egész történet végén tehát ott állunk, ahol az utóbbi években általában: miközben a hazai baloldali politikai szereplők Orbán Viktor forgatókönyvéből játszanak, nem veszik észre, hogy képtelenek szabadulni abból a csapdából, amelynek foglyai immáron jó 25 éve. A politikai korrektség által indukált béklyóik miatt képtelenek megszabadulni azoktól a válaszadási automatizmusoktól, amelyek a 2010 óta tartó tetszhalott állapotukhoz vezettek (és igen, itt arra is gondolunk, hogy a képmutató, a problémákat a szőnyeg alá söprő SZDSZ-es politizálásuk részkövetkezménye a Jobbik tapolcai sikere). A hazai baloldali és liberális pártok, »értelmiség« önös érdeke kellene hogy legyen, hogy végre felismerjék: a »legyen-e halálbüntetés?« típusú kérdésekre saját, őszinte választ kell adniuk. Mert ha még ötször elmondják, hogy most ezzel már aztán valóban itt fog »dübörögni a fasizmus«, akkor előbb-utóbb tényleg csak abban kezdhetnek reménykedni, hogy nem bukik meg a »Fidesz-rezsim« – mert ha igen, akkor olyanok jönnek a helyére, akiktől tényleg félhetnek.”