A Fidesz kommunikációja megrekedt

miért kell ennek a böszmefan LMBTQ-s baromnak minden böffenését szemlézni?

[forrás: http://www.c3.hu/scca/butterfly/Kriesche/synopsishu.html] Köszönöm a figyelmet és a türelmet. Ha pedig ezek még megértéssel is társulnak, azt külön köszönöm - bár tapasztalataim alapján nem várom el. További szép napot, F

Ebben a metafizikus gépi környezetben nem csupán a művészet léte forog kockán, hanem az alkotás egésze, a művészettől a politikáig. Ezt hangsúlyozandó hadd idézzek végül egy közép-európai szemtanú, Vaclav Havel philadelphiai beszédéből: "csak az képes tartósan értékelni önmagát és szomszédait, az képes tiszteletben tartani mások jogait, aki elismeri az alkotás tekintélyét, aki értékeli az alkotásban való részesedés és részvétel jogát. Ebből logikusan következik, hogy a mai multikulturális világban az együttélés, a békés együttélés és a kreatív együttműködés egyetlen járható útjának a minden kultúra gyökereinél fekvő konszenzusból (self-consensus) kell kiindulnia, ami az emberi szívben és tudatban a politikai állásfoglalásnál, a meggyőződésnél, a technológiánál, az antipátiánál és szimpátiánál is sokkalta mélyebben található. A transzcendencia a kéz, amit a hozzánk közel állók felé nyújtunk, az idegenek, az emberi közösség, minden élő teremtés, a természet, az univerzum felé. A transzcendencia mélyről fakadó, elemi szükséglet. Harmóniában élni mindennel, azzal is, ami más, mint mi vagyunk, amit nem értünk, ami számunkra térben és időben távolinak tűnik, ám amivel titokzatos módon össze vagyunk kapcsolva: hiszen mindez együtt alkotja ezt a világot. A transzcendencia a pusztulás egyetlen alternatívája." Richard Kriesche Graz/Offenbach/Párizs 1995

I. De mindezt az információs síkon kell megítélnünk. Az új dialektika a "kísérteties" individuum és "kísérteties" környezete között jelentkezik. Igaz, hogy ezen az újonnan létrejött információs síkon a hagyományos individuum elveszettnek érzi magát, a valóságban gyökértelen, evolúciós örökségétől elszakadt, érzékei cserbenhagyták. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy egy meta-individuum már keresi információs horgonyzóhelyét, hogy a digitális környezetben és a virtuális/valós háló szövetében elmerülve megtalálja önnön mélységeit. (1995-ben havonta 150 000 új felhasználója van az Internetnek.) II. Mindeddig a minket körülvevő, a gépi környezet megteremtésének voltunk szemtanúi. Most azonban az immár önmagunkban lakozó információs környezettel kell szembesülnünk, egy olyan "én" megteremtésével, amely összekapcsolja (interfacing) saját belső világunkat a külső világgal, egy kibernetikus organizmus (Donna Haraway-t idézve egy "cyborg") létrehozásával. Az "örök meta-individuum" keresése ez, erre törekedtek a szíriai sivatagban élő remeték, a kolostorokba visszavonult keresztény szerzetesek: az egység és a teljesség egyesítéséért vívott küzdelem volt ez. A társadalomból kivonulva, szellemileg egyként, a technológia szempontjából mindenütt jelenvalóként: ez a valódi információs művészetért folytatott dialektikus cselekvés legújabb terepe. III. A művészet egyedüli, első és egyetlen szerepe önmagunk inFORMÁLÁSA lesz, azaz olyan formalenyomatok létrehozása önmagunkon és önmagunkban, amik valójában/virtuálisan vagyunk, a felszínen és a mélyben, a képernyőn és a valóságban. Ezt a feladatot megintcsak egyedül a mindannyiunkban jelen lévő információs művész tudja megvalósítani. És ez az, amiről beszélnünk kellene a művészeti iskolákban diákjainknak, amikor a művészet egyedülálló feladatáról, az információs környezet etikájának esztétikájáról kérdeznek. Az információs korszakban felnövő diákok sokkal inkább tudatában vannak művész voltuknak, mint az előttük járó generációk. Az ún. információs művészt a technológia összekapcsolja az emberiséggel. A művész az, aki ennek a kapcsolatnak tudatában lehet.