Hosszú menetelés: negyedtáv

„Ma Magyarországon a beágyazott entellektüell is merészel kritikus lenni. Lázadnak az ápolók, a pedagógusok és a taxisok, a közmunkások és az értelmiség, középiskolások és kismamák is. Bizonyos értelemben könnyebb, de legalábbis tét nélkülibb dolog ma kormánykritikusnak lenni, mint kilenc évvel ezelőtt volt – és ez ennek a kormánynak az ellenségességéből fakad. Ha valaki, hát a Fidesz megcsinálja itt nekünk a szektorokon átívelő, többgenerációs szolidaritást. Hiszen ha nem vagyunk hívek, akkor nekünk már úgyis lőttek. Ez a mérsékeltebbeket is kiviszi az utcára. (…)

Ennek a társadalomnak meg kell erősítenie magát ahhoz, hogy a szükségleteit ki tudja követelni a politikai osztálytól. Hogy térdre kényszerítsen regnáló kormányokat, helyi döntéshozókat, és akár ciklus közben elkergessen hatalomgyakorlókat. Szokásunkká kell váljon az érdekérvényesítés, alaptermészetünkké az öntudat, és reflexünkké a szolidaritás. Hogy eljelentéktelenedjen a kormányon lévők pártállása, hiszen úgyis azt kell tegyék, amit a társadalom bevasal rajtuk.

Ha előre nézek, lehetetlenül távolinak tűnik. Ha a kilenc évvel ezelőtti állapotokhoz mérem, biztatóan sokat fejlődtünk. Nagyjából negyedúton lehetünk egy elfogadható új államberendezkedés kicsikarásáig és felépítéséig.”