Nevében él a bikavér

„A bikavér a magyar borászat Koplárovics Bélája. Könyörtelenül bevarrta azt a gólt az angoloknak, de azóta sem hallottunk róla. Na jó, ez azért így sarkos. Mert kétségtelen, hogy erről a speciálisan magyar küvéről a világ sok szegletében tudnak – kis túlzással –, ám kevés helyen vannak róla jó véleménnyel – ez viszont nem túlzás; még akkor sem, ha némely bikavéreket jó áron adnak el külföldön jó helyekre. (...)

Azt azért nem írhatnánk, hogy nincs meg az akarat a bikavér feltalálására. Egerben három kategória létrehozásával küzdenek a vinczebélaizmus ellen. A borvidéki szabályozás szerint van egy alap vagyis classicus – legalább három fajtát kell használni egy elég bő keretből, 6 hónap érlelés fa hordóban; van superior – legalább 5 különböző fajtából készül; egy fajta aránya nem lehet kevesebb 5 és nem lehet több 50 százaléknál, 12 hónap fahordós és 6 hónap palackos érlelés; és van egy grand superior – ua. mint a superior, de 16 hónap hordóban és 6 hónap palackban. A fajtaösszetételt pedig úgy határozták meg, hogy a kékfrankost hozzák helyzetbe. Egy bikavérnek legnagyobb arányban, és legalább 30 százalékban kell tartalmaznia kékfrankost.

Szekszárd a kékfrankost és a kadarkát tekinti meghatározónak a bikavérben, ezért a kettőnek együttesen legalább a bor 40 százalékát kell adnia. A prémium bikavér esetében még a kadarka minimumát is meghatározták 5 százalékban (ennél akár nagyobb is lehet az idegen fajta aránya egy fajtaborban), és a két magyar fajta mellé csupán három bordóit és a pinot noirt lehet tenni.

A kóstoló alapján azt gondolom, hogy a szekszárdiak közelebb jutottak a bölcsek kövéhez, mert a bikavérszabályzathoz kialakítottak egy működőképes belső minősítő rendszert is. Persze a közelség viszonylagos, azaz egyelőre ők is elég távol vannak a közelhez.”