Vegyen mély lélegzetet!

„Ha lenne Magyarországon szervezett baloldal, ennek a bejelentésnek a hatására milliók (nem ezrek) vonulnának az utcára, és a halálra rémült kormány ész nélkül vonná vissza gyűlöletes rendeletét vagy micsodáját. A tiltakozás egyetlen jele Korózs Lajos szocialista képviselő kesernyés, kiábrándult interjúja a kis példányszámú Népszava február 28-i számában. Ha lenne Magyarországon baloldali sajtó, másról se írna március elseje óta. A mai Magyarországon a gyerekek több mint egyharmada (35%) éhezik és fázik. Az egészségügy válságban van. A közép- és fölsőoktatás egyre egyenlőtlenebb társadalmilag, és terjedelme szélsebesen zsugorodik. A hitetlenkedő fölháborodás kétségbeesett ordítását nem hallom. A »közmunka« nevezetű ocsmánysághoz (ami semmi egyéb, mint a munkanélküli-segély fölszámolásának ócska ürügye) lassan hozzászokik »a haladó közvélemény« (az ötlet egyébként köztudomásúlag a mélyen jobboldali Gyurcsány-kormánytól származik eredetileg), sőt: olykor már a kiterjesztését követeli, mert a demokratikus jóléti államot már jobban utálja, mint a fasizmust. (…)

A jobboldal egymással viaskodó, informális hatalmi központjainak a birkózása roppantul ízléstelen és visszataszító. A miniszterelnök kiközösített vetélytársa semmivel alá nem támasztott (és szerintem valószínűtlen) vádakkal illeti Orbán Viktort (vö. Révész Sándor cikkével), s evvel össznépi paranoiás szindrómákat idéz elő. Nagyon rosszul teszik az ún. demokratikus ellenzéki pártok, hogy ráröpülnek az ilyesmire, és nagy hangon vizsgálatot követelnek. Az egész affér fölött méltóságteljes hallgatással kellett volna napirendre térni. Nem helyes ilyen kétes ügyekbe keveredni, és részt követelni maguknak a rendszer nem túl tetszetős agóniájából. A demokratikus jövő szemszögéből is parancsolóan szükséges, hogy a politikai csatát tisztességes eszközökkel vívják, tekintet nélkül a gátlástalan ellenfél stratégiáira. Arról nem is szólva, hogy az ilyen hisztériák kizárólag az erősödő Jobbiknak használnak, ami tovább ronthatja a tehetetlenül vergődő ország politikai és erkölcsi minőségét. A legutóbbi (belvárosi/lipótvárosi) korrupcióellenes tüntetésen már olyan ocsmány transzparensek voltak láthatók és olyan alantas szövegek voltak hallhatók, amelyek súlyos kétségeket ébreszthetnek a tiltakozók demokratikus szelleme iránt.

Max Weber szerint a politika elkerülhetetlenül démoni és tragikus. Akkor is, ha a küzdőfelek kiindulópontja a közjó, a szenvedők iránti részvét vagy civilizációnk fölvirágoztatása. A szándéktól a végeredményig nem vezet nyílegyenes vonal, az eszközök és célok között merev fal – többek között az előreláthatatlanság és a szükségképpen részleges tudás fala – emelkedik. A tőkés piac fluktuációi és periodikus krízisei megjósolhatatlanok, az állami (tudatos) bevatkozás hatásai kiszámíthatatlanok. Ebben a bizonytalanságban kellene az egész népnek közösen tájékozódnia és egyezségre jutnia, ami akkor is nehéz lenne, ha nem tudnánk: a sorsunkat gyakran eldöntő nemzetközi folyamatokat alig vagyunk (volnánk) képesek befolyásolni vagy akár megérteni. Nem vagyok derűlátó – hogyan is lehetne derűlátó valaki Kelet-Európában, ahonnan kétségbeesett milliók menekülnek? – , mégsincs más választásunk, mint megpróbálni cselekedni, hogy lehetőleg megakadályozhassuk hazánk további süllyedését.”