Kiapadhatatlan nemzeti erőforrás

„MN: És milyen fejlettségi fokon állnak a bölcsésztudományok? Elrontottak valamit, vagy elkerülhetetlen, hogy ezek a diszciplínák váljanak áldozataivá az újabb és újabb hecckampányoknak és megszorításoknak?

KSZE: Kardinális hiányosságaink vannak, hatalmas kérdéstömegek mennek el mellettünk anélkül, hogy akárcsak tematizálnánk őket. Ha már interjú formában beszélgetünk: arról a szóról, hogy média, médium, ma mindenkinek a sajtó jut eszébe, és az utca embere rögtön legyint is rá, hogy igen, a sajtó az ilyen meg olyan. Sikerült ennek a szónak a tekintélyét, jelentését lerombolni, és közben beleborzongunk, hogy mit mulasztottunk csak mi, magyar humántudományok a 2000-es évek mediális fordulatának feldolgozásában. Azok a médiumok, amelyek köztünk és a világ között közvetítenek, az írás, a könyvnyomtatás vagy a gramofon, az írógép, a film és a többi gyökeresen változtatták meg a civilizációnkat, ezt már értjük. De most itt állunk egy újabb alapvető mediális fordulat után, hogy mást ne mondjak, Finnországban már nem kell kézírást tanulniuk az iskolásoknak – és ebből egyelőre nagyon keveset értünk. A magyar nyelvű bölcsészet még azt a munkát sem végezte el, hogy ehhez a változáshoz, a technika korához, a saját korunkhoz érdemben viszonyulni tudjunk. Kittler figyelmeztet, hogy már nem filozófusok vagy művészek határoznak arról, mi az ember, hanem egyszerű technikai sztenderdek, amelyeket a hadiipar fejlesztései diktálnak. Folyik erről diskurzus, akár csak az értelmiség köreiben? Természetesen nem egy-egy könyv hazai megjelenése a döntő, de jelentéses, hogy Kittler alapműve, a Lejegyzőrendszerek 1800/1900 máig nincs meg magyarul; ahogy McLuhantől az Understanding Media sincs, pedig az sokkal gyengébb könyv. De hogy nemcsak Magyarországon vannak gondok, azt jelzi, hogy Kittlernek ez a korszakos műve tizenhétszer bukott el a német bölcsé­szeti habilitációs eljárásokon.”