Terrorizmus és a magyarok

„A terror – mondanunk sem kell – egyidős a hierarchikusan épülő emberi közösségekkel, és a történelem során rendszeresen akadtak olyan szervezetek, amelyeknek a vérontás szinte védjegyükké vált. Ám a politikai célú erőszak módszeres alkalmazása a nagy francia forradalom vívmánya. Akkor ideologizálták meg embertömegek legyilkolásának, megfélemlítésének hasznos voltát a hatalom megragadása és megtartása szempontjából. A 19. század második felében néhány anarchista csoport nyúlt a terror eszközéhez, abban a reményben, hogy véres merényletekkel ráébreszti a tömegeket a forradalom szükségességére.

Gyakori, hogy az anarchistákat azonosítják a terroristákkal, de ez téves felfogás. Csak kevés, szélsőséges anarchista alkalmazott erőszakos módszereket, a döntő többség megmaradt elméleti forradalmárnak. Nem is szólva arról, hogy az anarchizmusnak volt egy vallásos, erőszakmentes ága is, míg alkotó terroristákat eddig még nem sikerült felfedeznünk. A 20. században különböző nemzeti függetlenségi, felszabadító mozgalmak folyamodtak terrorista eszközökhöz és módszerekhez. S tették ezt vallási és más világboldogító szélsőségesek.

A szélsőségeseket gyakran támogatják külföldi államhatalmak, de saját honfitársaik tömege szinte soha. 
A modern terrorizmusra jellemző, hogy eszközeik (túszejtés, emberrablás, robbantásos merényletek, repülőgép-eltérítés) nem kímélik a kívülállókat sem. Az ártatlan áldozatok »igazolására« is gyártottak ideoló­giát. Meg kell rendíteni a polgárok biztonságérzetét, hogy megszűnjék az államhatalomba vetett bizalmuk, és elforduljanak tőle. A tételről hamar kiderült, hogy mérhetetlen ostobaság, de a terroristákat ez nem zavarja.

Amikor az RTL Klub elősorolta a legveszedelmesebb magyar terroristákat, akkor Carloshoz vagy bin Ladenhez fogható nagyágyút nem tudott bemutatni, de a terrorizmus történetének egyik-másik fontos fejezetét mi, magyarok írtuk. Elméleti téren Lukács György, azon tételével, miszerint a modern politikai cselekvésben nem csak az számít bátorságnak, ha valaki a saját életét hajlandó feláldozni, hanem sokkal nagyobb és igazibb bátorság az, ha a mások életét tesszük kockára – sok értelmetlen pusztítás intellektuális megalapozását adta. Gyakorlatban pedig az egyik leggyakrabban alkalmazott akció, a repülőgép-eltérítés magyar találmány. Az elsőség kétes dicsőségéért ketten is versengenek. Az egyikük báró Nopcsa Ferenc, a Tanácsköztársaság idején fegyverrel kényszerített egy pilótát, hogy Bécsbe szállítsa őt. Ám Nopcsa báró földön álló gépet kerített hatalmába, míg IV. Károly király levegőben lévő repülőt térített el. 1921. október 20-án Svájcban sétarepülésre indult, de a pilótát fenyegetésekkel rávette, hogy Magyarországon, a nyugati határ közelében, Dénesfán landoljon.”